A tízezres elbocsájtásnak, és öt üzem bezárásának az a célja, hogy a vállalat csökkentse azt a veszteséget, amit a generikus gyógyszerek keltette verseny okoz. A cég sok gyógyszerének szabadalmi védettsége ugyanis megszűnik, így azokat más vállalatok is gyárthatják a jövőben.
A Pfizer azt közölte, hogy Michiganben bezár három kutatóintézetet és megszüntet két üzemet New Yorkban és Nebraskában. Még nem végleges döntés szerint ezen felül eladja egyik németországi üzemét és kutatóintézeteket számol fel Japánban, valamint Franciaországban.
A Pfizer két éven belül másodszor jelent be drasztikus költségcsökkentő intézkedést, ami azzal függ össze, hogy idén - a becslések szerint - 14 milliárd dollárnyi bevételkiesése keletkezik amiatt, hogy számos vezető gyógyszerének megszűnik a szabadalmi védettsége. A cég vezetője két hónappal ezelőtt jelentette be, hogy megválik 2200 dolgozójától.
Az egyik szakértő azzal számol, hogy a Pfizer gyógyszereinek értékesítése akár 41 százalékkal is eshet 2010 és 2012 között, mert megjelennek vetélytársként a generikumok.
Eközben több mint háromszorosára nőtt a Pfizer profitja az előző esztendő negyedik negyedévében, miközben az árbevétel nagyjából a korábbi szinten maradt. A profitnövekedés annak köszönhető, hogy a vállalat eladta fogyasztói egészségvédelmi üzletágát a Johnson and Johnsonnak. E nélkül az adózott eredmény a negyedben 43 cent volt, 12 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Kapcsolódó anyagok:
Több ezer dolgozót küldene el az új Pfizer-vezér
Sikertelen kísérletek miatt zuhannak a Pfizer-részvények
Kétezren vesztik el állásukat a Pfizernél