2p

Utcára kerülhet több ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló, mert a szaktárca megváltoztatta a foglalkoztatók finanszírozásának formáját - közölte Fonai László, a Magyarországi Akkreditált Munkaadók Országos Szövetsége (MAÉSZ) elnöke szerdán a szervezet alakuló ülésén.

Az elnök az MTI-nek elmondta, hogy több rehabilitációs foglalkoztatás területén dolgozó munkáltató a csőd szélére került, mivel ebben az évben még nem kaptak támogatást, sőt sokuknak még finanszírozási szerződése sincs a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal.

A csődhelyzet oka az, hogy  múlt év nyarán megváltozott a finanszírozás menete: a normatív finanszírozás megszűnt, és pályázati rendszert vezettek be - mutatott rá Fonai László.

A pályázatokon alapuló támogatási rendszer működési nehézségeket okoz a cégeknek, mivel évente kell új pályázatot beadni és bevezették az utófinanszírozást is.

Ennek hatására számtalan cég eladósodott, "több százmilliós hiteleket vettek fel, a csőd szélén táncolnak. A pályázati rendszerben nem lehet előre tervezni, mivel kétséges, hogy megkapjuk e a támogatást, így ellehetetlenül a munka" - mondta Fonai László.

Hozzátette: az állam 53 milliárd forintot különített el támogatásra, ezt az összeget mintegy 40 szervezet venné igénybe.

A MAÉSZ elnöke rámutatott: jelenleg nincs kommunikáció a szaktárca és a szervezetek között, így a minisztérium magyarázatot sem adott a pályázati rendszerre való átállásra. Valószínű, hogy az uniós norma miatt történt mindez, de ez "hamis hivatkozási alap", az unióban mindenhol állami támogatásból és üzleti finanszírozásból működnek ezek a cégek, de a támogatást nem pályázati úton kell lehívni - tette hozzá.

A munkáltatók párbeszédet sürgetnek, a MAÉSZ megalakulásának így éppen az a célja, hogy kapcsolatot teremtsen a jogalkotó, a jogalkalmazók és a támogatásban részesülők között - mondta Fonai László.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!