2p

Nagy bejelentések kísérték a 38. Magyar Filmszemle indulását; olyan lépések történtek, amelyekre évek óta várt a filmszakma. A legutóbbi három évben már hatalmas eredmények születtek: hatszorosára emelkedett az állami filmtámogatás, évről évre nőtt a hazai produkciók száma, s a magyar filmek látogatottsága azóta a négyszeresére emelkedett, tavaly több mint kétmillió néző volt kíváncsi rájuk - írja a Világgazdaság.

Az OKM összesítése szerint a közvetlen magyarországi filmgyártási költségek teljes összege 2006-ban tovább nőtt, körülbelül 24 milliárd forint volt, ez a 2004-es háromszorosa. Ennek mintegy kétharmadát teszi ki a magyar és magyar koprodukcióban készült alkotások közvetlen gyártási költsége (összesen körülbelül 17 milliárd forint). Nagyságrendileg egy forint filmgyártásra adott állami támogatás mellé 1,2-1,4 forint magántőke érkezett 2006-ban. Az adókedvezményre jogosító támogatási igazolások összesített értéke tavaly tovább emelkedett, meghaladta a hárommilliárd forintot.

Jelentős lépés, hogy tegnap óta az MMK tulajdonában van - egy tavalyi kormányhatározat alapján - a Mafilm Zrt., a Magyar Filmlaboratórium Kft., az Uránia Nemzeti Filmszínház, s az MMK-ba olvadt be a Magyar Történelmi Film Alapítvány. Így elhárult az a veszély, hogy a Mafilm két gyártóbázisa és az értékes budai telken lévő filmlaboratórium a korábban kimúlt filmstúdiók sorsára jusson. Jelentős újdonság az is, hogy együttesen másfél milliárd forintot szán a Magyar Televízió és a Magyar Mozgókép Közalapítvány a következő három évben arra, hogy újra készüljenek magyar irodalmi művekből filmes adaptációk, történelmi témájú, valamint gyermek- és ifjúsági filmek - olvasható a Világgazdaság cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!