Vizy E.: duplájára kellene emelni a k+f ráfordítást
A régi 15 és a 12 új tagállamot ezen a területen érdemes még megkülönböztetni - egyébként nagyon torz kép alakulna ki. Az Eurostat adatai szerint 2005-ben a 27 államot figyelembe véve összesen 201 milliárd euró jutott kutatás-fejlesztésre. Ebből a régi 15 tagállam produkált 196 milliárdot, a tíz 2004-ben csatlakozott ország 4,6 milliárdot, 500 millió eurót pedig Románia és Bulgária.
Az Eurostat statisztikáiból kitűnik: a kibővített EU-ban a kutatás-fejlesztési befektetések nagyságrendje 2005 óta nem növekszik. Míg 2001 és 2004 között az ilyen irányú kiadások az EU 27 tagállamában átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek, 2005-ben a GDP ugyanakkora arányát (1,84 százalék) tették ki, mint egy évvel korábban.
Költségvetéshez nyirbált támogatás
Ez a kép azt mutatja, hogy a hazai kis- és középvállalkozási szektor tőkeereje rendkívül kicsi. Ugyanakkor a vállalkozások jelentős része egész egyszerűen nem végez olyan tevékenységet, amelyben a kutatás-fejlesztésnek létjogosultsága legyen - figyelmeztetnek a szakemberek.
"Összességében duplájára kellene emelni a kutatás-fejlesztés ráfordítását" - mondta Vizy E. Szilveszter lapunk megoldást firtató kérdésére. Az elnök az állami és a vállalkozói hozzájárulást egyaránt fontosnak tartotta.
Jóllehet az állam részesedése arányaiban megfelelő - sőt a vállalkozói szféra mondható inkább restnek -, a kormány lényegében minden évben a költségvetéshez nyirbálja a támogatást, ami lehetetlenné teszi a tervezést.
F. Sz. E.