A négy éve négymilliárd forintba került Parts Center Budapest (PCB) első 10 500 négyzetméteres, 10 méter magas raktárépülete a harmadekkora Hős utcai központi raktárat váltotta ki, most július végére pedig egy 11 ezer négyzetméteres új csarnokot is átadnak.
A Parts Center Budapest a Porsche Hungaria 100 százalékos leányvállalata, az anyacég által forgalmazott járművek eredeti gyári alkatrészeinek és tartozékainak 95 százalékát öleli fel, így az ország ötven településének 287 márkaszervizét vidéken naponta egyszer, Budapesten kétszer látják el a szükséges részegységekkel - mondta el Eppel János, a társaság ügyvezető igazgatója.
A PCB jelenleg a magyar mellett a szerb, macedón, albán és bolgár kereskedőket is ellátja, a bővítés révén pedig megnyílik a lehetőség, hogy egy év múlva - a cikkelemek számát időközben 43 ezerről 65 ezerre emelve - a román piac alkatrészellátását is Budaörsről végezzék.
A cégvezető kitért a Fáy utcai központi telephelyen a közelmúltban elkezdett beruházásokra is. Bővítik a Porsche Interauto Pest autószervizt, emellett 160 férőhelyes parkolóház, új Skoda- és SEAT-szalon épül, valamint egy háromemeletes toldalék épületet kap az irodaház - áll a Világgazdaság cikkében.