2p

A kormány tavaly decemberben döntött több mint 100 milliárd forintnyi költségvetési többletbevétel idei felhasználásáról, aminek parlamenti jóváhagyására a 2000. évi zárszámadási törvényben kerülhet sor.

A kormány tavaly decemberben döntött több mint 100 milliárd forintnyi költségvetési többletbevétel idei felhasználásáról, aminek parlamenti jóváhagyására a 2000. évi zárszámadási törvényben kerülhet sor - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának ülésén.

Az államtitkár elmondta: a többletbevételek nagy része olyan társadalmi csoportokhoz került, amelyek a kormány gazdasági programjában prioritást élveznek. A nyugdíjak emelésére ebből az összegből 15 milliárd forintot, a közszféra alkalmazottainak béremelésére pedig 25 milliárd forintot fordítottak.

Szekeres Imre, a bizottság szocialista elnöke törvénytelennek nevezte a többletbevételek parlamenti felhatalmazás nélküli elköltését. Úgy vélte, hogy ezzel az elszámolással a kormány meghamisítja az államháztartás mérlegét. Az ellenzéki képviselő jelezte, hogy az infláció alakulására tekintettel a kormány számításai alapján több mint 200 milliárd forint többletbevétellel kell számolni. Emlékeztetett: akkor az ellenzék javasolta, hogy ennek egy részét adócsökkentésre fordítsa a kabinet, vagy felhasználásáról az Országgyűlés döntsön.

A bizottsági elnök szerint az alacsonyan tartott inflációs várakozások miatt a közszféra elesik jogos bérnövekedésének egy részétől. Csúcs László független, és Bauer Tamás szabad demokrata képviselő is azt kifogásolta, hogy a kormány inflációs célkitűzése irreálisan alacsony.

Szekeres Imre javasolta, hogy a bizottság kezdeményezze az államháztartási törvény módosítását úgy, hogy ha többletbevétel jelentkezik az első fél év végéig, annak felhasználásáról az Országgyűlés döntsön. Javaslatát 12 szavazattal, 11 ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította a bizottság.

Tállai András az ülésen azt mondta, hogy a további nyugdíj-kiegészítésről még nincs kormánydöntés, ám valószínűnek tartotta, hogy egyszeres korrekcióban részesülnek a nyugdíjasok.

A pénzügyi tárca államtitkára beszámolt a pénzügyi szabályozó rendszer átalakításáról is. Elmondta: az Államadósságkezelő Központ Rt. március 1-jével válik ki a Magyar Államkincstárból, és 100 százalékos állami tulajdonú részvénytársaságként folytatja működését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!