2p

A mosószer kiskereskedelmi forgalma értékben 10 százalékkal nőtt tavaly a 2006-ban mérthez képest és meghaladta a 37 milliárd forintot - közölte a Nielsen piackutató az MTI-vel.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az értéknövekedés ellenére mennyiségben két százalékkal csökkent a forgalom.

A piaci trendeket jelentősen befolyásolta a kompakt termékek térnyerése. A prémium mosószerek árának ugrásszerű emelkedése az összes termék átlagárát a 2006 november-decemberi 394 forintról 505 forintra emelte tavaly.

A kategória mennyiségben mért forgalmán belül 4 százalékponttal, 76 százalékra csökkent a por állagú mosószer kiskereskedelmi eladása tavaly, az előző évhez képest, így mind a folyékony, mind a zselé 10 százalékról 12 százalékra bővítette piaci részesedését - közölték.

A kereskedelmi márkák részaránya a tavalyi kéthavi periódusokban 14-16 százalék között mozgott szemben az egy évvel korább1 10-15 százalékkal.

A mosószerek zömét a nagy eladóterű üzletekben adják el. A hipermarket mennyiségben mért piaci részesedése 46, a 401-2.500 négyzetméteres csatornáé pedig 27 százalékvolt tavaly. Az előző mutató 2 százalékkal, utóbbi 1 százalékkal haladja meg a tavalyelőttit. Alacsony, de stabil az 50 négyzetméteres és kisebb, valamint a vegyiáru szaküzletek részaránya - áll a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!