2p

A Tesco bejelentette, hogy 13 veszteséges üzletét zárja be Magyarországon - derül ki a társaság közleményéből. A döntés hátterében a jogszabályi változások miatt megnövekedett működési költségek állnak.

Az elmúlt időszak jogszabályi változásainak hatására jelentősen megnőttek a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncok működési költségei, továbbá a jövőben a jogszerű működés csak a nyereséges vállalatok számára lehetséges. Mindezek hatására sürgetőbbé vált az áruházak eredményességének felülvizsgálata - áll a Tesco közleményében. Így február 4-i dátummal 13 magyarországi üzlet bezárása mellett döntöttek.

Ez több mint 500 dolgozót fog érinteni. A Tesco a döntéséről még hétfőn tájékoztatja az érintett megyei kormányhivatalok munkaügyi központjait és a szakszervezeteket, utóbiakkal a jogszabályokban rögzített 7 nap elteltével megkezdi a tárgyalásokat. A dolgozók tájékoztatása is még a hétfői napon megkezdődik.

Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója szerint, ha nem sikerül az érintett munkatársaknak a környékbeli Tesco áruházakban elhelyezkedni, akkor a vállalat az egykori dolgozókat, munkaviszonyuk megszüntetésére való tekintettel, a törvény által előírtnál magasabb összegű juttatással támogatja.

A Magyar Nemzetnek korábban nyilatkozó informátor, melynek köszönhetően a sajtó már cikkezett az esetleges bezárásról, elmondta: így is csökkenthetik éves árbevételüket, amely az élelmiszerlánc-felügyeleti díj alapját képezi.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj mellett a Tescót érzékenyen érintheti még az az új törvény is, miszerint 2 veszteséggel zárt év után be kell szüntetni a napi fogyasztási cikkek árusítását. Igaz, az nehezen képzelhető el, hogy emiatt "kitilthatnák" az áruházláncot hazánkból. Ahogy korábbi cikkünkben elemeztük, az elmúlt évtized számai azt mutatták, hogy tud, és akar is nyereséges lenni a társaság.

A kormányzat elmúlt időszakban hozott döntései miatt nem a Tesco az egyetlen olyan áruház, mely nagy horderejű lépésekről határozott.

Korábban ugyanis a Spar is bejelentette, hogy a kormányzat "kiskereskedelmi szektort érintő" döntései miatt a jelenlegitől eltérő stratégiával folytatja a hazai piacon. A cég inkább a franchise hálózat bővítésére fog a jövőben koncentrálni és bár leépítésekről nem tudunk, az szinte biztos, hogy 600 munkahellyel kevesebb jön létre az elmaradó beruházások miatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!