2p

A tavalyi harminc százalékos kapacitásnövelés után idén újabb tíz százalékkal bővíti nyíregyházi gyárának termelését az Electrolux, így évente több mint 900 ezer darab hűtőt gyártanak majd az üzemben.

Az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy a termelékenység növelésével bővítik a gyárat, kihasználják a három műszakos munkarend adottságait. A nyíregyházi gyárban 2005-ben indult a termelés, jelenleg az ígért 1050 ember helyett 1700 dolgozót foglalkoztatnak.

"Jó döntés volt 2003-ban, hogy Nyíregyháza ipari parkjában az Electrolux egy új üzemet hozott létre. Ma itt van az alulfagyasztós és kombinált hűtőszekrények legnagyobb európai gyártó bázisa" - mondta Takács János, a cég vezérigazgatója. Termékeik fele a nyugat-európai piacra megy, a másik felét a kelet-közép-európai, főként az orosz és ukrán piacon értékesítik.

A beruházás értéke annak idején 85 millió euró volt, jelenleg 840 ezer hűtőszekrényt gyártanak Nyíregyházán. A 47 ezer négyzetméteres üzemhez 14 ezer négyzetméteres készáru raktár is kapcsolódik.

"A magyar gépipari cégek toplistáján a 6. helyen szereplő Electrolux Lehel Kft. nemcsak a jászberényi Lehel privatizációjával, hanem a nyíregyházi beruházással is azt mutatja, hogy hosszú távon érdemes gondolkodni" - mondta Takács János.

A jászberényi logisztikai központon keresztül 6,4 millió terméket szállítottak ki tavaly. Átlagosan a gyártott termékek 75 százaléka a nyugati, míg 25 százaléka a kelet-európai piacokon talált gazdára. Az Electrolux Magyarországon egyebek mellett porszívókat, hűtőszekrényeket és fagyasztóládákat gyárt. A cég idén 10 éves jászberényi porszívógyárában 2,7 millió készüléket állítanak elő 2008-ban, szemben az 1998-as 300 ezerrel.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!