2p

Világszerte több mint ezer fő elbocsátását tervezi 2012-ig a német BASF, a világ egyik vezető vegyipari konszernje - közölte csütörtökön a vállalat negyedéves eredményeinek ismertetése kapcsán a társaság igazgatóságának elnöke.

Jürgen Hambrecht szerint a leépítést alapvetően a dolgozók természetes fluktuációjával szeretnék megoldani. Az intézkedés része annak a hatékonyságnövelő, Next névre keresztelt programnak, amely 2012-től évi egymilliárd euróval javíthatja a vállalat eredményét.

Előzőleg a társaságnál azt közölték, hogy a harmadik negyedévi eredmény a vártnál jóval erősebben, 38 százalékkal csökkent. A pénzügyi válság erősen éreztette hatását a negyedév vége felé, és a BASF októberben költségcsökkentő programot indított be.

A BASF korábban az idei évi EBIT-eredmény "szerény" emelkedését várta, most " minden erőfeszítést megtesz" a tavalyi eredmény elérése érdekében.

A BASF részvényei közel 60 százalékkal estek az év eddig eltelt időszakában, szemben az európai vegyipar indexének 46 százalékos esésével. A nagyobb árfolyamesés részbeni oka, hogy a piac borúlátóan ítéli meg a veszteséges svájci Ciba 3,4 milliárd svájci frankét (2,96 milliárd euró) tervezett felvásárlását.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!