Idén 56 pályázó alkotásai versenyeznek a legnagyobb hazai kreatív seregszemlén, az Arany Penge Kreatív Reklámfesztiválon - olvasható a MAKSZ sajtóközleményében. A beérkezett 243 nevezésből legtöbb, szám szerint 45 a film, míg ezt követve 34 a sajtóhirdetés, 28 pedig a plakát/poszter kategóriákba érkezett. A tavalyihoz képest 10-ről 26-ra nőtt a Társadalmi Célú Kommunikáció kategóriába érkezett nevezések száma, mely pályázatok között a filmeken, printeken és más ATL-megoldásokon kívül, idén rendezvények és komplex kampányok is helyet kaptak.
A szervező szövetség szintén sikerként könyvelte el, hogy a nagyszámú nevezés mellett az idén első alkalommal meghirdetett Gerilla és Vírus marketing kategóriába is már kilenc nevezés érkezett. Récsán Gábor, a szervezet főtitkára elmondta, hogy bár a nevezések többsége még a klasszikusnak nevezhető ATL-kategóriákba érkezik, évről évre egyre több, kiemelkedően színvonalas megoldás kerül a zsűri elé a BTL, az Interaktív és az Innovatív Média kategóriákban egyaránt.
A nevezések elbírálására - a tavalyihoz hasonlóan - közvetlenül a fesztivált megelőzően kerül sor, a Díjátadó Gálaestet május 24-én, az újpesti WAX Galériában (volt MEO) tartják, ahol a benevezett alkotásokat is meg lehet majd tekinteni egy kiállítás keretében.