A Budapest és környéke több mint kétmillió lakóját kiszolgáló Elmű mintegy 350 ezer esetben mulasztotta el a számla kiküldését, és több mint tízezer levelet nem válaszolt meg határidőn belül - állapították meg. Azok közül, akik havonta diktálják a mérőállásukat, sokan nem ez alapján kaptak számlát, hanem a szolgáltató becsléssel állapította meg a fogyasztást. Eme jogszabálysértéseken túl is találtak szabálytalanságokat - tette hozzá.
Boross Norbert, a német RWE tulajdonában lévő cég szóvivője elmondta: a határozatot bíróságon támadják meg. A tételes megállapításokat nem vitatják, de úgy vélik, ezek nyomán nem érte anyagi kár az ügyfeleket. Sőt, éppen ennek elkerülése érdekében vállalták az "adminisztratív szempontból" esetleg problémás gyakorlatot. Tavaly év végén ugyanis - jogszabályi kötelezettség folytán - teljes körűen átalakították a számlázási rendszerüket. Az új program első időszakában azonban többen is téves számlát kaptak volna. Ezeket azonban nem küldték ki: inkább úgy döntöttek, hogy a rendszer teljes biztonságú beindításáig nem szednek be pénzt és eltörlik a befizetési határidőket is - tette hozzá.
A több mint 1,1 millió háztartást kiszolgáló Tigáz esetében tízmillió forintos bírságot szabtak ki azért, mert Berettyóújfalun és környékén több száz szerződött lakáshoz nem építettek ki határidőre leágazó vezetéket, és a tulajdonosoknak kötbért sem fizettek. A másik tízmillió forint pedig azért jár, mert az év elején több tízezer esetben nem válaszolták meg húsz napon belül a panaszokat. A Tigáznál fennakadásokat okozott az éves számlázási rendszer bevezetése is, amivel részben kapcsolatban állt a telefonos ügyfélszolgálat és az óraállás-beolvasási rendszer összeomlása.
Győrösi Pál, az olasz ENI többségi tulajdonában lévő Tigáz szóvivője a lapnak kijelentette: nem támadják meg a bírságot, az abban foglaltakat elismerik. Azon munkálkodnak, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő, ezért igyekeznek további ügyfélszolgálatosokat felvenni. Bővítik a telefonos szolgáltatásaikat is, így reméli, hogy annak hibái miatt már nem sújtják a céget bírsággal - olvasható a Népszabadságban.