2p

A következő egy évben 45 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma az elbocsátások és a létszámfelvételek egyenlegeként, erre lehet következtetni az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legutóbbi munkaerőpiaci felméréséből, amelynek első eredményeit most tették közzé.

Az idei második negyedéves felmérés már a nyolcadik volt a 2005 harmadik negyedévben kezdett felmérések sorában. Most is körülbelül kilencezer cégnél érdeklődtek és hétezer körüli választ kaptak, hasonlóan mint korábban.

A legnagyobb, mintegy tízezer fős létszámnövelésre a gépiparban lehet számítani, a kereskedelem, javítás ágazatban több mint 7 ezer lehet a bővítés, az építőiparban 5 ezer, a fémalapanyag gyártás, fémfeldolgozás területén 3 ezer, a szálláshely ágazatban csaknem 2 ezer. Az oktatás területén viszont több mint 1 ezer, az egészségügy, személyi szolgáltatásban csaknem 2 ezer fős létszámcsökkenés számítható a válaszok alapján.

Egy éves viszonylatban a válaszolók országos átlagban 1,6 százalékos foglalkoztatás bővülést jeleztek. A megyék közül a legnagyobb 3-5 százaléknál is magasabb létszámbővítésre Pest és Komárom-Esztergom megyében lehet számítani, Békés megyében viszont 0,9 százalékos csökkenésre.

Régiós szinten Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon, Nyugat-Dunántúlon, Észak-Magyarországon a gazdálkodók kismértékű, 2,5 százalék körüli létszámbővítésre számítanak. A Dél-Dunántúlon valamennyi megyében, a Dél-Alföldön két megyében, az Észak-Alföldön szintén két megyében a nagyvállalatok leépítést terveznek.

A válaszok az idei harmadik negyedéves munkaerőpiaci várakozásokra is vonatkoznak. Ezek szerint országos átlagban körülbelül 2 százalékot érhet el a foglalkoztatás bővítése. Ez abból adódik, hogy a válaszolók 4,1 százalékos létszámfelvételre és 2,1 százalékos elbocsátásra számítanak. Ez létszámban 27 ezres felvételt és 14 ezres elbocsátást jelent. A megkérdezett vállalatok felénél három hónapon belül, 45 százalékánál az elkövetkező egy évben lényegében változatlan marad a létszám.

A harmadik negyedév során főként gyártósori szerelőket, szabó, varrónőket, segéd és betanított munkásokat vennének fel a válaszadók. Ugyanakkor az elbocsátásokat is elsősorban ezeken a szakterületeken tervezik. A részletes eredményeket ősszel közlik.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!