Most, egy hónappal a mobiltelefonos barangolási díjakra vonatkozó európai uniós rendelet hatályba lépése után, az európai fogyasztóknak körülbelül az 50 százaléka már élvezi a jelentős díjcsökkenés előnyeit, mondta Viviane Reding, a hírközlésért felelős európai uniós biztos. Különösen elégedett vagyok azzal, hogy sok mobilszolgáltató már a nyaralási idény elejétől bevezette az új Eurotarifát, és egyesek lényegesen túlteljesítették a rendeletben előírt díjkorlátozást. Csak kevés esetben tapasztaltuk, kirívó ellenpéldaként, hogy a rendelet hatását nem átlátható, sőt, esetleg versenyellenes magatartással próbálják késleltetni - tette hozzá az uniós biztos.
Egyes mobilszolgáltatók már július első napja vagy első hetei óta kínálják és alkalmazzák az Eurotarifát, így ügyfeleikre máris jelentősen alacsonyabb díjszabás érvényes. Sőt, az egyik mobilszolgáltató ugyanezt már a rendelet hatályba lépése előtt egy héttel megtette. A legtöbb mobilszolgáltató automatikusan átállította ügyfeleit az Eurotarifára, így ők a lehető leghamarabb élvezhetik az alacsonyabb díjszabás előnyeit.
Magyarországon azt találta a bizottság, hogy a Pannon és a T-Mobile az uniós átlagnak megfelelően, augusztus 29-től alkalmazza az új tarifát. Üdítő kivétel volt ugyanakkor a Vodafone hazai egysége, amely majd egy hónappal korábban, már augusztus elsejétől alkalmazza az előírások szerinti csomagokat. Az árakat tekintve a Pannon az uniós határértéknél kisebb, a T-Mobile az előírással azonos, a Vodafone részben az előírtnál alacsonyabb percdíjakat kínált.
Kapcsolódó anyagok:
Szerdától olcsóbban roamingozhat a mobilosok egy része
Nem történt csoda a roamingdíjak piacán
Szombattól csökkennek a roaming-díjak