2p

A fogyasztói szokások hosszú távú változása a gazdasági válság hatására erősödni látszik – derül ki a GfK Hungária adataiból. Csökken az élményszerű nagybevásárlások aránya, helyette többször ugyan, de kisebb értékben vásárolunk.

A 2008-as évet vizsgálva megállapítható, hogy a hipermarketek esetében 5,3 százalékkal nőtt a vásárlások gyakorisága, ezzel párhuzamosan pedig az átlagos kosár értéke 3,2 százalékkal csökkent 2007 teljes évhez képest.

2009 első negyedévében a hipermarketek mellett már a szupermarket csatornánál is csökkenő kosárméret tapasztalható, a 2008 első negyedévében mért 1684 forint kosárátlag 1641 forintra esett vissza. Eközben gyakrabban, 23 alkalommal vásárolt egy átlagos magyar háztartás szupermarketben az év első három hónapja során, a tavalyi év hasonló időszakában mért 21 alkalommal szemben.

Hasonló tendenciáról ad számot a GfK Hungária Shopping Monitor és Shopping Missions kétévente készülő felmérése is, amely a fogyasztói attitűdökről, preferenciákról, többek között a boltválasztás szempontjairól szolgál részletes információkkal. A megkérdezettek elmúlt években adott válaszai alapján elmondható, hogy a lakosság egyre kisebb arányban vallja azt, hogy a hipermarket csatornában költi el a legtöbb pénzt élelmiszerre. Ezzel párhuzamosan pedig egyenesen nőtt a kisebb, önkiszolgáló boltok említésének aránya.

A tavalyi évben a válaszadók 32 százaléka vallotta, hogy a kisboltokban költötte el a legtöbb pénzt élelmiszerre és ez az arány meghaladta a korábban egyértelműen vezető hipermarketek említését. Ugyancsak 2008-ban a válaszadók 27 százaléka említette a hipermarket csatornát fő beszerzési forrásként, míg ez a szám 2005-ben 32 százalék volt. A boltválasztás legfontosabb szempontja továbbra is a minőség, vagyis, hogy az áruk frissek és jó minőségűek legyenek, míg az árszínvonal 2003 óta folyamatosan a második helyen áll.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!