2p

Az állami támogatás elmaradása miatt tömeges elbocsátásokat jelentett be a két legnagyobb ukrán gépkocsiipari társulás.

A Petro Porosenko politikus és nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Bogdan Korporáció 3,5 ezer dolgozójától válik meg, mert járműveinek eladása öt-hatszorosára zsugorodott. Az eredetileg 11,5 ezer alkalmazottat foglalkoztató Bogdan korábban már elbocsátotta kétezer munkatársát, így a mostani létszámleépítést követően hatezer dolgozóval működik tovább - írta pénteken online kiadásában a kijevi Gyelo című üzleti napilap.

Jelentős létszámleépítést jelentett be az Ukravto gépkocsiipari társulás is a hozzá tartozó dél-ukrajnai Zaporizzsja Autógyárnál (AvtoZAZ), amely ezer dolgozójától válik meg a közeljövőben. Mint Tariela Vaszadze parlamenti képviselő, az Ukravto társtulajdonosa a lapnak elmondta, ha a piac beszűkülése miatt nem tartható a korábbi évi 200 ezres szint, akkor annyi gépkocsit kell gyártani, amennyi eladható, de legalább 90 ezret, s ennek megfelelően kell csökkenteni a jelenleg kilencezres dolgozói létszámot.

Az idei első negyedévben a VAZ és Hyundai személygépkocsikat gyártó Bogdan Korporáció több mint háromszorosára csökkentette a termelését a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a válság alatt a társulás gyártási kapacitása öt-hatszorosával lett kisebb. A korporáció ezenkívül felmondta a dél-koreai Kia gépkocsik ukrajnai eladását.

Nem jobb a helyzet a Chevrolet és ZAZ autókat előállító AvtoZAZ-nál sem, mert míg a múlt évben a Chevrolet gépkocsik piaci részesedése Ukrajnában 8,3 százalékot, a ZAZ autóké pedig 13,3 százalékot tett ki, addig az idén ezek a mutatók megfelelően 5,7 és 4,1 százalékra csökkentek.

Szerhij Kraszulja, a Bogdan Korporáció sajtószóvivője a kijevi lapnak kifejtette: az ukrán autóipar jelenlegi siralmas helyzete az állami támogatás hiányának a következménye. Szerinte Ukrajna világgazdasági integráltsága, nem akkora mértékű, ami indokolná a válság erős hatását. A késztermékek importja helyett a hazai termelésbe kellene pénzt fektetni - tette hozzá, megjegyezve, hogy a 13 százalékos gépkocsiimport-illetéket még tavaly szeptemberben be kellett volna vezetni, amikor a problémák jelentkeztek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!