A filmeket Lóránt Attila, a Post Edison tulajdonos-művészeti vezetője rendezi és Vecsernyés János operatőr fényképezi, az utómunkálatokért a Post Edison stúdió, a filmprodukcióért a H&H felel. A Magyar Turizmus Rt. (MT) a filmek elkészítésére a H&H-t saját finanszírozású, azaz nem közbeszerzési pályázat során választotta ki, az utómunkálatok elvégzésével a Post Edison stúdiót bízta meg. A tenderre összesen három cég nyújtott be érvényes pályázatot. A megbízás két reklámfilm elkészítésére szól, az egyik kifejezetten Budapestet, míg a második inkább Magyarország vidéken található vonzerejét népszerűsíti. A szpotok elsősorban az 55 év feletti tehetős rétegeket célozzák, számukra akarják vonzó úti céllá tenni Magyarországot. A filmekben a főszerepet Tony Curtis világhírű színész az MT felkérésére ingyen vállalta.
Kenderesy Nadin, az MT pr- és rendezvényigazgatója elmondta, hogy az elsődleges célcsoportnak megfelelően és magyar származás miatt esett a választás Tony Curtisre. A forgatási munkálatok október végén befejeződtek, az utómunkálatok elvégzésére még egy hónap áll rendelkezésére a Post Edison utómunka-stúdiónak. A 30 másodperces filmek nagyobb részét az újonnan forgatott anyagok teszik ki, azonban a szpotok első 10-12 másodpercében grafikai háttér előtt Budapestről és Magyarországról készült archív látványfelvételeket látunk majd.
A bevezető után egy grafikai animációval váltunk át az újonnan forgatott minitörténetekre, amelyekben Tony Curtis mindig nagyon "forrón szereti". A budapesti epizód egy kávéházban játszódik, ahol a világhírű színész egy csinos pincérlánnyal flörtöl, mert ő mindig forrón szereti. A vidéki történetben Tony Curtis egy borospincében iszogat és "hadakozik" a prímással, miközben erős paprikát morzsolgat a levesébe, mert ő még mindig forrón szereti. Az elkészült reklámfilmek Észak-Amerika legnagyobb televíziós csatornáin láthatóak majd 2004. tavaszától.
Kapcsolódó anyag:
Gyászos évet zár az idegenforgalom
Tony Curtis forrón szereti
A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a Post Edison Produkciós Ház közreműködésével készülnek el a társaság legújabb, az észak-amerikai piacra szánt országimázs-filmjei, amelyekben a főszerepet Tony Curtis játssza.