4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Folytatódik a hazai újautó-piac növekedése, de a tavalyi 20 százalékhoz képest idén "csak" 15 százalékos bővülést vár a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Ez mintegy 75 ezer forgalomba helyezett személyautót jelent.

Erdélyi Péter, a szervezet ügyvezető elnöke szerint egyre inkább visszatérnek majd a magánvásárlók, akik a hivatalos statisztikák szerint tavaly 28 százalékot tettek ki. Azért fontos hangsúlyozni, hogy a hivatalos statisztikák szerint, mert az összes vásárlás közel felét a 10 darabnál kisebb flották adják, tehát erősen vélelmezhető, hogy sokan csak adóoptimalizálás céljából veszik cégük nevére az amúgy zömmel magáncélra használt személyautót. A 10 darabnál nagyobb flották, tehát a klasszikus cégautók mindössze 12 százalékot tettek ki tavaly, a maradékot pedig az állami megrendelések adták.

A hazai autóállomány jövője szempontjából aggasztó tendencia, hogy a használtautó-import 2012-ben utolérte, azóta pedig szinte állva hagyta az új forgalomba helyezéseket. Erre persze lehetne azt mondani, hogy ezt tudják megfizetni a magyarok, a valóság azonban az, hogy ezeknek az autóknak a 43 százaléka prémium vagy a luxus szegmensbe tartozik, 60 százalékuk pedig 11 évnél is idősebb. Így sok embert vélhetően nem szociális szempontok vezérelnek a választáskor, hanem az a vágy, hogy BMW, Mercedes, vagy Audi volánja mögött ülhessen. Persze amikor ezeket a kocsikat szervizbe viszik, nem ritkán annyit vagy többet hagynak ott, mint az autó vételára, tehát nehéz spórolásról beszélni.

Ez pedig nem csak környezetvédelmi szempontból rossz, de a használtautó-import a joghézagok kihasználásával élen jár az áfa meg nem fizetésében is.

A nagyhaszon gépjárművek piacán a személyautókéhoz képest sokkal derűsebb a helyzet, ugyanis az állomány fiatal. A vásárlások túlnyomó többségét a 16 tonnánál nagyobb tömegű gépjárművek adják, és a fuvarozók úgy tűnik szívesen cserélik le a nem túl koros, de például régebbi környezetvédelmi besorolású vontatóikat újabbra. Egy Euro 6-os nyerges vontató ugyanis érezhetően kevesebbet fogyaszt, mint egy Euro 5-ös, ez pedig már nem elhanyagolható egy nagyobb flotta esetében.

A piacot emellett olyan tényezők is húzzák, mint az új biztonságtechnikai felszerelések kötelezővé tétele. Tavaly november 1-től például kötelező lett az ESP, idén pedig a távolságtartó tempomat és a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer kell, hogy részét képezze az extra-listának. A figyelmezetető rendszer azonban csak automata sebességváltóval működik, így ha egy üzembentartónak választania kell a szintén borsos árú utólagos beszerelés vagy az új gépjármű mellett, sokan inkább utóbbit választják. Éppen ezért nem aggasztó, hogy a nagyhaszon járművek piaca csökkent tavaly és vélhetően az idén is kevesebbet adnak majd el, hiszen itt egyedi piaci folyamatok, mint például egy új környezetvédelmi besorolás is hatást gyakorolhat az eladásokra.

Mind a kis-, mind pedig nagyhaszon gépjármű piacnak egyébként az MNB Növekedési Hitelprogramja is jót tett. Előbbi 44,4 százalékkal emelkedett tavaly és az idén is nőni fog várhatóan 6 százalékkal.

A buszok esetében más a helyzet: a járműpark rendkívül öreg és a piac olyan kicsi (467 darab tavaly és várhatóan 500 az idén), hogy ez még arra sem elég, hogy az átlagéletkort egyáltalán szinten tartsa. Utóbbihoz minimum 600 darabos új értékesítési volumen kellene, a fiatalításhoz pedig 1200 darab, de ez egyelőre álom marad.

A válság által megtépázott motoreladások továbbra is igen gyengén muzsikálnak, már ami az új motorkerékpárokat illeti. A használt behozatal pedig számos, a személyautókéhoz hasonló problémát vet fel. Tavaly 1832 új motort helyeztek forgalomba, idén pedig 2200 darabos piacot prognosztizál az MGE.

Sz.P.
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!