2p

A pénzintézetekre vonatkozó szabályozás mielőbbi módosítását javasolja az Országgyűlésnek a Gazdasági Versenyhivatal. Tapasztalatai szerint ugyanis a bankok egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlata az elmúlt években az egyértelmű jelzések ellenére sem változott meg, írja a Világgazdaság.

A versenyhatóság tavaly több mint 70 alkalommal lépett fel a fogyasztók megtévesztése, döntéseik tisztességtelen befolyásolása miatt, ebből 20 érintette a pénzügyi piacot. A bankokkal kapcsolatos ügyek egy része a hitelkártya-tájékoztatással összefüggő, úgynevezett piactisztítási célú eljárás volt. Más esetekben például a lakáshitelezést vette górcső alá a hivatal

A verseny kedvező hatása az ügyfelek számára akkor érvényesülhet, ha kellő információ birtokában hasonlíthatják össze a termékeket. Ehhez szükséges, hogy a bank ne vonhassa el egyoldalúan az előnyöket, amelyek alapján az ügyfél határozott.

A szerződés – fő szabályként – csak mindkét fél beleegyezésével módosítható. Az egyoldalú változtatás legfeljebb kivételes lehet. A hitelintézetek azonban ma már úgy fogalmazzák meg az általános szerződési feltételeket, hogy bármikor módosíthatják a megállapodásokat.

A GVH-ban úgy látják: a törvénymódosítás révén élénkülhet a verseny, javulhat a banki szolgáltatások minősége, és mérséklődhet azok összköltsége is, ami a fogyasztó javát szolgálná, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!