Bár a "magyar szilícium-völgy" néven ismert beruházássorozatot végző Talentis Zrt. és az ISC Ingatlanfejlesztő és Integrátor Szolgáltató Kft. cég szerződése 4,2 milliárd forintról szól, a kezdeményezők reményei szerint az épületek hasznosítása nagyságrendekkel nagyobb tőkét mozgat majd meg.
A szerződés aláírásával ugyanis létrejött Magyarország legnagyobb magántőkéből megvalósuló innovációs együttműködése, amely a herceghalmi innovációs és vállalkozásfejlesztési központ létrehozásával azt kívánja elősegíteni, hogy az értékes magyar ötletek és találmányok ne vándoroljanak külföldre.
A szerződések alapján már idén elkezdődik Herceghalomban az 5900 négyzetméter alapterületű központ építése, amelyben az egyetemek, kutatóintézetek, egyéni kutatók és feltalálók szellemi alkotásai, találmányai a profi üzleti közreműködés segítségével piacképes termékké válnak.
Azaz úgynevezett "Innováció Háza" az infrastruktúrától a megfelelő kapcsolatokon át a cégvezetési ismeretekig bezárólag komplett szolgáltatásokat biztosít majd a közreműködő kutatóknak és vállalatoknak. A megállapodás értelmében a Talentis biztosítja a fejlesztési helyszínt, az ISC pedig az innovációs szakmai hátteret adja, áll a társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A Talentis Program 2003-ban lépett a nyilvánosság elé azzal a céllal, hogy a kormányzattal, a Magyar Tudományos Akadémiával, a Zsámbéki-medence településeivel, valamint az üzleti befektetőkkel együttműködve létrehozza a közép-kelet-európai régió első, mintegy 300 önálló projektből álló tudásközpontját.
Menedzsment Fórum