2p

Tovább épül az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a sztráda újabb, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának építési munkálatait már jövőre megkezdik a Nyírségben - ezt Gazda László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke közölte pénteken Baktalórántházán, ahol az érintett ingatlantulajdonosok tekinthették meg a terveket.

Az újabb autópályarész építési engedélyének folyamatban lévő megszerzését követően a már nyáron megkezdődhet az úgynevezett területszerzési eljárás, majd a régészeti feltárás is - mondta a területfejlesztési régiós vezető politikus. Kiemelte: amennyiben minden az elképzelt ütemezés szerint halad, 2009-ben maga a sztrádaépítés is megindulhat Nyíregyháza és Vásárosnamény között.

Gazda László szerint ez azt eredményezi, hogy gyorsabban kapcsolódhat majd az európai autópálya rendszerhez az ország két, Budapesttől legtávolabbi térsége, a halmozottan hátrányos helyzetű Bereg és Szatmár, ahová 2011-ben már elérhet az M3-as.

Megjegyezte, hogy a sztráda a fejlődési lehetőséghez teremt esélyt a két tájegységnek, hiszen a tőke, a befektető és az üzlet oda megy, ahol jó színvonalú a közlekedési infrastruktúra.

A fórumon a regionális területfejlesztési tanács elnöke külön szólt arról, hogy a március 21-ei kormánydöntés eredményeként Záhony környékének 32 milliárd forint összegű komplex fejlesztése is hamarabb valósul meg, amelyet autóút csatlakoztat majd a Vásárosnaményig megépülő M3-as autópályához a beregi városnál.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét az M3-as sztráda a múlt év nyarán érte el, augusztus 31-én avatták fel a 80 milliárd forintért épült Görbeháza-Nyíregyháza közötti autópálya szakaszt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!