Az elmúlt időszakban ugyan jelentősen zuhant a lapos (LCD és plazma) televíziók ára, és a magyar piacon is tapasztalható a forgalom emelkedése, azonban robbanásról egyelőre még korai lenne beszélni, mondta el az mfor.hu kérdésére Szánthó Balázs, a Media Markt koncepciómenedzsere. Egyúttal hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem fogynának "kellő mennyiségben" a síkképernyős készülékek.
Áresés
"A normál képcsöves és az LCD, illetve plazmatelevíziók eladási aránya 30-70 százalék az utóbbiak javára. Az elmúlt években fokozatosan növekedett a síkképernyős tévék forgalma, és ezzel párhuzamosan a normál képcsöves készülékek is egyre inkább kiszorulnak a piacról. Idén az előző év hasonló időszakához képest arányaiban több LCD- és plazmatévét értékesítünk" - közölte az áruházlánc szakembere.
És a zuhanás még nem állt meg: Szánthó Balázs szerint nem ritka, hogy 30-40 százalékkal esik az ára egy készüléknek egy év alatt. A témában piackutatásokat végző amerikai cég, a Displaysearch adatai szerint az idei év első negyedében az LCD-tévék ára 22 százalékkal csökkent, a plazmatévékért pedig 33 százalékkal kell kevesebbet fizetni, mint az előző év azonos időszakában.
A monitor a minta
Az Elektropont áruházakat üzemeltető Elektro-Computer Kft.-nél kérdésünkre azt mondták, hogy természetesen ők is érzik az áresés piaci hatásait, bár boomot egyelőre ők sem tapasztalnak. "Sok minden függ a gyártóktól is, akik még látnak üzleti lehetőséget abban, hogy a lapostévék árait némileg magasabban tartják a hagyományos készülékekéhez képest. Előbb-utóbb azonban az LCD- és a plazmatévék árai utolérik a régi "ládákét", ahogy ez a számítógépes monitorok esetében már megtörtént" - közölték a cégnél.
És valóban: míg a lapos- és nem lapos tévék árai között - felszereltségtől és márkától függően - 30-40 ezer forintos eltérés van, addig ez a különbség a monitorok piacán eltűnt. Míg két éve még százezer forint felett voltak a TFT és LCD rendszerű monitorok árai, mára már 40-60 ezer forintért is lehet kapni ilyen eszközöket. A hagyományos katódsugaras készülékek mostanság szinte "szégyenkezve" árválkodnak a boltok polcain, sőt a Media Markt szakértője szerint egyes méretek és típusok eltűnésével akár már rövid távon is számolni lehet.
A laposmonitorok piacát újabban egyébként "kényelmi" fejlesztések tartják mozgásban: egyre népszerűbbek ugyanis a digitális jeltovábbítást - így élesebb képet, szebb színeket eredményező - DVI-bemenettel ellátott készülékek. Sőt, az is komoly súllyal esik latba a vásárlásnál, hogy van-e a monitorba TV-tuner szerelve, amivel tévéadások is foghatók.
Éppen ezért gondolja azt Haulik Áron az Extreme Digital üzletlánc kommunikációs vezetője, hogy várhatóan jövőre már nem lesz sok értelme megkülönböztetni TV-t és monitort, maximum a TV-re vagy PC-re fejlesztett "LCD panelt".
Az Extreme Digital szakemberei egyébként úgy látják, hogy a lapostévé-piaci boom nem marad el, csak egyelőre várat magára Magyarországon: a gazdasági visszaesés is érezhető az emberek vásárlókedvén, illetve maga a televíziós piac sem kimondottan nyári szezonban éli a csúcsot. Érdekes jelzés lehet viszont az, hogy a Google Adwords rendszerben az LCD TV kulcsszó volt a legnépszerűbb keresőszó, ami alapján a cég webáruházát megtalálták. Ez az bolthálózat üzemeltetői szerint a "boom" előrejelzése lehet, hisz az emberek többsége ilyen értékű vásárlás előtt gyakran hónapokig tájékozódik, kutat a neten.
L. Nagy GáborMenedzsment Fórum