A cég nyilatkozata szerint kínai vállalkozása 320 ezerről 260 ezer darab autóra mérsékelte éves eladási célkitűzését, ez az első ilyen döntés a részleg 2002-es indulása óta. A Hyundai szóvivője az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy a társaság a forgalom növelése és a konkurencia legyőzése érdekében csökkenteni fogja árait Kínában. Az év első hét hónapjában a cég eladásai 18,2 százalékkal estek az országban az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest.
Az Egyesült Államok piacán a vállalat 555 ezerről 510 ezerre módosította előrejelzését. Az illetékesek szerint az USA-ban a jelzáloghitelek körüli problémák miatt egész évben alacsony marad a kereslet. A világ hatodik legnagyobb autógyártójának számító Hyundai 280 106 darab járművet adott el Amerikában az első hét hónapban, ami 0,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly.
A cég csökkenő termelékenységgel, munkaügyi összecsapásokkal és csökkenő nyereséggel is küszködik. A vállalat nettó profitja 34 százalékkal, 1,53 billió wonra (1,63 milliárd dollárra) zuhant tavaly a koreai valuta erősödésének és munkabeszüntetéseknek köszönhetően.