2p

Az idén augusztusban, az előző hónapokban várt növekedési ütemhez hasonlóan ismét közel két százalékkal, azaz 18 ezerrel nőtt a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentésében szereplő szolgáltatók szélessávú internet-előfizetéseinek száma.

Az NHH közlése szerint a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek száma augusztusban 2,57 százalékkal, közel 367 ezerre nőtt. A hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma augusztusban 1,31 százalékkal, 703 ezerre emelkedett a július végi 694 ezerről.

Az öt egykori monopolszolgáltató - az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel - a vezető alternatív szolgáltatók - a PanTel, a Tele2, a GTS Datanet, valamint az eTel - és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok - a UPC, a T-Kábel, a Fibernet és a DIGI - önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a szélessávú hozzáférések száma augusztus végén 1 millió 70 ezer volt, az egy hónappal korábbi 1 millió 52 ezer után.

Továbbra sem népszerű a vezetékes telefon

Augusztusban tovább folytatódott a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak számának csökkenése. A vonalak száma közel tízezerrel, 3 millió 283 ezerre csökkent. Ennek megfelelően a száz lakosra jutó hangátviteli csatornák száma az előző havi 32,75-ről 32,66-ra mérséklődött. A háztartások telefonellátottságának aránya is csökkent, a július végi 65,41 százalékról 64,99 százalékra.

A kezdeményezett hívások időtartama augusztusban 641 millió perc volt, 0,92 százalékkal elmaradva a júliusi értéktől. Csökkent az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, ez júliusban 196,3 perc, míg augusztusban 195,1 perc volt. A kezdeményezett hívások átlagos időtartama ugyanakkor nem változott, maradt 3,02 perc.

Augusztusban az előfizetők 4516, az idei évben eddig összesen 44 339 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a számhordozhatóság 2004. január elsejei bevezetése óta hordozott vezetékes számok száma 217 514-re emelkedett.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!