2p

A vasutas szakszervezetek és a kormány képviselői délután három órakor folytatják a tárgyalást a vasutasok egészügyi ellátásáról - nyilatkozta Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöke.

Elmondta, hogy jelenleg két variáció létezik. Az egyik szerint a vasutasok megkapnák azt a lehetőséget, hogy az egyelőre állami központi közkórháznak nevezett intézményben jogosultak lennének igénybe venni az ottani egészségügyi szolgáltatást, de ennek a garanciáit, feltételrendszerét egyelőre nem látják.

A másik javaslat az, hogy a vasutas biztosítottaknak elkülönült vasútegészségügyi rendszert működtetnének. Ez eddig is volt, de a jövőben az elkülönült vasútegészségügy azzal a megszorítással működne, hogy a vasutasok ezeket a kórházakat lennének jogosultak igénybe venni, a területi kórházakat csak térítés ellenében kereshetnék fel.

Ennek a javaslatnak a részleteit nem ismerik, így nem tudni, hogy az elkülönült vasút egészségügyi ellátás hol valósulna meg. Az erre vonatkozó javaslatot három órára készíti el az egészségügyi tárca - tudatta.

Simon Dezső közölte, hogy akár holnap reggel a sztrájk kezdetéig folyamatosan hajlandóak tárgyalni a megállapodás érdekében.

Mint arról az Mfor korábban beszámolt, a szakszervezet péntekre egyórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a vasútegészségügy tervezett átalakítása ellen.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!