Az Air France-KLM kijelentette, hogy a felvásárlás csak akkor valósul meg, ha a dolgozók is beleegyeznek, még egy hét van a tárgyalásra. A cégcsoport március 31-ig szeretné lezárni a felvásárlás mostani szakaszát, addig kell megegyezni a szakszervezetekkel.
Az Alitalia felvásárlása a mostani olasz parlamenti választási kampány egyik központi témája. A szakszervezetek arra kérték Romano Prodi leköszönő miniszterelnököt, hogy vegyék figyelembe a cég hosszú távú érdekeit a megállapodásnál. Romano Prodi, az áprilisi választások legfőbb esélyese viszont elutasítja az Alitalia felvásárlását, sőt a múlt héten közölte, hogy ha megválasztják, akkor mindent meg fog tenni a nemzeti légitársaság megmentéséért. Prodi az Air France-KLM ajánlata helyett egy olasz konzorciumot hozna létre a cég megmentésére.
Az Alitalia már öt éve veszteséget termel, tavaly a vezérigazgató szerint napi egymillió euró volt a vállalat vesztesége. Az Air France-KLM csoport most azt tervezi, hogy átalakítják a céget, emellett begymilliárd euró értékben bocsátanának ki új részvényeket. Az átalakítás leépítésekkel is járna, ezért tiltakoznak egyelőre a szakszervezetek.