3p

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a kombinált fuvarozás versenyképességének növelése érdekében még a MÁV Cargo folyamatban lévő privatizációja előtt áttekinti a vasúti pályahasználati díjak rendszerét, és ha szükséges, csökkenti a díjakat - mondta Felsmann Balázs, a GKM szakállamtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A szakállamtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány a környezetvédelemre és a közutak biztonságára kifejtett hatását felismerve támogatja a kombinált fuvarozást. Erre a célra az idei költségvetésben 900 millió forintot különítettek el.

Tomcsányi István, a vasúti kamionszállítást (RO-LA) Magyarországon végző Hungarokombi Kft. vezérigazgatója elmondta: a támogatás nélkül veszélybe került volna a kamionok vasúti szállítása. A társaság az első fél évben 20 ezer kamion vasúti szállítását bonyolította le, és mintegy 1,3 milliárdos forgalmat ért el. A szállított kamionok száma megegyezett a múlt évi bázisidőszakéval, ám az árbevétel 700 millió forinttal elmaradt attól.

A forgalom megmentése érdekében a Hungarokombi 2006 nyarán tanulmányt készíttetett, amiben számszerűsítették, hogy ha az a forgalom, ami nem vasúton utazna a következő öt évben, hanem közúton, akkor ezzel az útburkolatban okozott károkat, a lég- és zajszennyezést, a baleseteket egybevéve mintegy 4,6 milliárd forint nemzetgazdasági többletköltség keletkezne. Ezzel szemben állt a kért 900 millió forint, amivel mindezek elkerülhetők.

A Hungarokombi vezérigazgatója kiemelte, hogy az állami támogatásnak köszönhetően az új 2007-es eladási árak mintegy 25 százalékkal, kamiononként 113 euróval csökkentek, így a Szeged-Wells irányár 387 euró. Ez az összeg azonban még mindig magasnak tűnhet, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg egy kamion napi közúti útdíja mindössze 3 ezer forint.

Az állami támogatás eredményességét az első hat hónap gyakorlata egyértelműen bizonyítja a Hungarokombi adatai szerint. Január utolsó hetében a vasúton elszállított kamionok száma nem érte el a 400-at, majd február utolsó hetében már meghaladta a 600-at, június utolsó hetében pedig már 900 kamion vette igénybe.

Felsmann Balázs elmondta, hogy a következő években a támogatás mértéke a 900 millió forinthoz viszonyítva ugyan folyamatosan csökkenni fog, de a versenyképességet ez a változás nem rontja, mivel a számítások szerint a közúti fuvarozás költségszintje magasabb lesz, erőteljesebben növekszik. A magyar kormányzat öt évig támogatja a kombinált fuvarozást, a szakállamtitkár reményét fejezte ki, hogy ez idő alatt a RO-LA saját lábára fog állni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!