3p

Az első félévben benzinből 5-6 százalékkal, gázolajból 1-2 százalékkal adott el kevesebbet a Shell Hungary Zrt. a magyar piacon, mint egy évvel korábban, a társaság szerint a nehéz gazdasági helyzet miatt az általános visszaesést mutató piaci trend a második félévben is fennmarad, amit a zrt. két új üzemanyag piacra dobásával szeretne a maga szempontjából megfordítani.

Erényi Balázs, a zrt. elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a cégnek a benzinpiacon 23 százalékos, a dízelpiacon pedig 20 százalékos a részesedése.

Hozzátette, hogy a visszaesés gyakorlatilag a 2008-as válság kitörése óta tart. Az embereknek egyre inkább elfogy a pénze, amit az is mutat, hogy az adott hónap második felében, de különösen a végén nagyon megszaporodnak a kutaknál az ezer forintos üzemanyag vásárlások. Az autósok inkább többször vesznek benzint, de mindig kis összegért, aminek vélhetően pszichológiai oka van.

A helyzet csak a hónap elején, a fizetések átutalása után változik, ekkor ugyanis gyakoribb, hogy teletöltik a tankot a vevők.

A magyar üzemanyagpiac nehéz helyzetét mutatja, hogy a júliusi adatok szerint benzin kereslete 12 százalékkal, míg a gázolajé 5 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest.

Erényi Balázs elmondta: a tapasztalatok szerint az autósok néhány forintos árelőnyért is másik kutat választanak, ezért a Shell nagyon bízik két új üzemanyagában, a FuelSave Euro 95-ös benzinben és ennek dízel változatában, amelyek tankonként 1 liter megtakarítást is lehetővé tesznek. A két új üzemanyagot eddig a magyar piaccal együtt 13 országban vezették be, s elmondása szerint mindenütt keresik az autósok.

Az eseményen ismertettek egy kutatást is, amely szerint a magyarok 60 százaléka a nehezebb gazdasági körülmények miatt kevesebbet autózik, mint korábban. Negyven százalékuk nem, de a megkérdezettek 80 százaléka ellenőrzi, mennyit fogyaszt járműve. Hatvan százalékuk tesz is azért, hogy ugyanannyi üzemanyaggal többet közlekedhessen, például karbantartja a motort, nem járatja feleslegesen, nem gyorsít és nem fékez hirtelen, megfelelő nyomást tart a kerekekben, s nem szállít feleslegesen nagy súlyt.

A kutatás szerint a megkérdezettek több mint 70 százaléka örül az új spórolási tanácsoknak, 61 százalékuk pedig szívesen venne olyan üzemanyagot, amiből kevesebb kell ugyanannyi kilométer megtételéhez.

A Shell 243 kutat üzemeltet Magyarországon, s ezzel a második a piacon.

A társaság világszerte 43 ezer töltőállomással rendelkezik 79 országban, s tavaly 145 milliárd liter üzemanyagot adott el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!