2p

Az iparosodott országoknak több mint fele nem tartja be a korrupció megfékezését célzó nemzetközi egyezmények előírásait - állapította meg szerdán közzétett elemzésében a Transparency International. A jelentés első ízben már konkrét vállalati eseteket is leír. A felmérés szerint Magyarországon tavaly és az idén is 18 bűnvádi eljárás volt megvesztegetési ügyben.

A korrupció elleni küzdelem élharcosának számító nemzetközi szervezet azt vizsgálta, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a korrupció megfékezését célzó egyezményét ratifikáló 37 ország közül 34-ben hogyan áll az egyezmény előírásainak alkalmazása, az ígéretek a betartása.

A jelentésből kiderül, hogy a 34 vizsgált országnak több mint fele nem ültette át a gyakorlatba az egészen pontosan a "külföldi állami hivatalnokok megvesztegetése ellen irányuló OECD-egyezményt". Eközben az aláíró országok adják a világ exportjának kétharmadát, s ezekben az országokban található a világ legjelentősebb multinacionális vállalatainak a székhelye is.

Ugyanakkor az elemzés megállapítja, hogy az elmúlt egy év alatt javult a helyzet, s már 14 országban lehet beszámolni előrehaladásról, míg tavaly csak 12, 2005-ben pedig mindössze 8 ország tartotta magát többé-kevésbé az előírásokhoz.

Az OECD nyolc legjelentősebb exportőr országai közül Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban volt jelentős előrehaladás a végrehajtásban, s alig volt előrelépés Kanadában, Japánban és az Egyesült Királyságban.

A legnagyobb probléma, hogy a végrehajtáshoz nincs meg a politikai akarat, hiányosságok vannak az egyes országok jogrendjében, s kevés az anyagi erőforrás a felderítéshez és a bűnvádi eljárásokhoz.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!