2p

Nem változott a sorrend az élelmiszer kereskedelmi láncok toplistájának élén, a Nielsen piackutató adatai alapján a legnagyobb forgalmazó tavaly is a Tesco volt, amelyet két magyar tulajdonú kereskedelmi hálózat, a CBA és a Coop követ.

A Nielsen a vállalatok saját közlése, illetve becslések alapján állította össze az élelmiszer és háztartási vegyiáru kereskedelmi vállalatok 2010. évi, forgalom szerinti rangsorát, amelyet szerdán közölt. A Tesco forgalma 666,5 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 638,4 milliárd forintról a társaság tavalyi, 2010. márciustól 2011. február végéig tartó üzleti évében. A második legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc 2010-ben a CBA 555 milliárd, harmadik a Coop 510 milliárd forinttal. Előbbi adata növekedést, utóbbié pedig stagnálást jelent, éves összehasonlításban. A negyedik helyen a Spar áll 381,3 milliárd forinttal, ötödik a Reál 360 milliárd forintos tavalyi forgalommal, őket követi az Auchan, amelynek forgalma 224,8 milliárd forint volt 2010-ben.

A Nielsen értékelése szerint mind több fogyasztó éri el a diszkontokat, amelyek intenzíven terjeszkednek. Ennek eredménye meglátszik a toplistán is: az előző évhez képest egy-egy hellyel előbbre lépett a listán mind a Lidl, mind az Aldi. Az immár hetedik Lidl, a Nielsen által becsült, tavaly előtti 191,2 milliárd forint forgalom után 221 milliárdot ért el múlt évben. A tizenkettedik Aldi bevétele pedig 49,1 milliárdról 52,6 milliárd forintra emelkedett, szintén becslés alapján.

Az élelmiszer kiskereskedelem rugalmasan reagált arra, hogy a fogyasztási és vásárlási szokások kivételesen gyors ütemben változtak meg - állapította meg a trendekről Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója. Előtérbe került a többcsatornás értékesítési stratégia, a Tesco például úgy bővíti hipermarket hálózatát, hogy mellette szupermarketeket és expressz üzleteket is nyit. Hasonlóan fejlődik a CBA Prémium és Cent láncai révén, vagy a Spar, amely a szuper- és hipermarketek mellett City Spar egységekkel bővült.

Lényeges trendként említi a közlemény azt is, hogy a fogyasztók gyakrabban mennek vásárolni, mint a recesszió előtt, viszont alkalmanként kevesebbet költenek. Különösen nőtt a vásárlás gyakorisága a lakóhelyekhez közeli hagyományos kis boltok, szupermarketek, pékségek és piacok esetében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!