2p

Nem felelnek meg a valóságnak azok az ukrán hírek, amelyek szerint az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. (Emfesz) le akar mondani az ukrán villamosenergia importjáról - jelentette ki Góczi István, az Emfesz ügyvezető igazgatója az Üzlet című ukrán gazdasági-politikai napilapnak.

Az újság pénteki számában megjelent nyilatkozatban Góczi István elmondta, hogy éppen olyan projekten dolgoznak, amelynek célja tízszeresére emelni az Ukrajnából behozott villamosáramat. Hozzátette, hogy ez a terv nemcsak Ukrajna érdekeinek felel meg, hanem az EU-tag Magyarországénak is.

Az Emfesz (amely ukrán adatok szerint idén 100 megawatt áramot importál Ukrajnából) az Ukrajna és az Európai Unió között megkötött együttműködési és partnerségi megállapodás alapján, valamint kétoldalú akcióterv keretében nagy energetikai projekteken dolgozik - mondta Góczi István, aki komoly és jelentős beruházási programoknak nevezte ezeket a terveket, de a részletekről nem kívánt szólni.

Góczi István május végén jelentette be, hogy az Emfesz projekttársaságot hozott létre egy 2013-ig megvalósuló, 1,5 milliárd euró ráfordítást igénylő 2400 megawatt kapacitású gáztüzelésű erőmű-beruházásra. Az ukrán sajtó a napokban azt latolgatta, hogy ezzel a beruházással a Dmitro Firtas ukrán üzletember érdekeltségébe tartozó Emfesz az árat tekintve versenyképtelenné teszi és így kiszorítja a magyar energiapiacról az ukrán villamosenergiát.

Az Emfesz a legnagyobb hazai gázipari szabadpiaci szereplő, a Dmitro Firtas által birtokolt, ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings Ltd. tulajdona. Firtas apportálta a Mabofi részvényeit az általa júniusban létrehozott, bécsi bejegyzésű cégbe (Dmity Firtash csoportja, GDF), és tulajdonostársaival arra készül, hogy a GDF részvényeit bevezessék nyugati tőzsdékre. Korábbi lapértesülés szerint a Gazprom orosz állami gázipari mamutcég meg akarja vásárolni az Emfesz 50 százalékos tulajdoni hányadát a Firtastól, az információt azonban cáfolták.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!