A Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a jegyvizsgálók, kocsivizsgálók, forgalmisták léptek sztrájkba, így ezeken a pályaudvarokon jelenleg áll a forgalom, mondta el Gelencsér László, a sztrájkot meghirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezető ügyvivője.
A MÁV tájékoztatása szerint bár elvileg a Déli pályaudvarra is érkezhetnek, illetve indulhatnak vonatok, a szerelvények 80 százaléka Kelenföldről indul. A Budapest–Hatvan vasútvonalon is közlekednek a vonatok, ezek többnyire Rákosig jönnek. A Nyugati pályaudvarról Vácra elindult egy vonat, s onnan is érkezik majd egy a fővárosba. A Keleti pályaudvarról Pécs és Nagykanizsa irányába indult vonat.
Ami a vidéki állomásokat illeti, az MTI tudósítása alapján többségükről nem vagy csak elvétve indultak a hajnali-reggeli órákban vonatok. A MÁV annyit közölt, hogy Debrecenben és Nyíregyházán akadozik a közlekedés, mivel a kocsivizsgálók és a jegyvizsgálók nagy arányban vesznek részt a sztrájkban. Kelebia - Ferencváros között közlekednek a vonatok, Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas-Baja között is megy a forgalom. A Szeged - Cegléd-Budapest vonatok Kiskundorozsmára érkeznek és onnan is indulnak. Kiskundorozsma és Szeged között vonatpótló buszok szállítják az utasokat, csakúgy, mint Nagykanizsa és Szentgotthárd irányába, tudatta közleményben a MÁV.
A vasúttársaság szerint a MÁV-Gépészetnél éjszaka 213 fő dolgozott, ebből 27 fő sztrájkolt (12 százalékuk), hétfőn reggel munkába jelentkezett 1045 fő, 154 fő sztrájkol (14,7 százalék) Ez azt jelenti, hogy a mozdonyok és a személykocsik napi karbantartása teljeskörűen, rendben megtörténik.
Az éjszakai műszakban reggel hat óráig a forgalomirányítói munkakörben vezényelt dolgozók 86 százaléka dolgozott, 1736 vezényelt munkatársból 243 fő sztrájkolt, állítja a MÁV.
A vasúttársaság arra hívja fel a figyelmet, hogy a VDSZSZ-sztrájk miatt a vonatok közlekedése kiszámíthatatlan, kényszerű késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. Egyben kéri az utasokat, hogy a helyszínen tájékozódjanak a vasúti utazás helyzetéről és a helyettesítő lehetőségekről.
A munkabeszüntetés idején a Volánbusz, a Bakony Volán, a Somló Volán, a Tisza Volán és a BKV járatain elfogadják az adott vasúti viszonylatnak megfelelő vasúti bérletet.
Mint ismert, a VDSSZ hétfő hajnak három órától ismét határozatlan idejű sztrájkot hirdetett. Azt követeli a munkáltatóktól, hogy a sztrájkban érintett három társaság (MÁV Zrt., MÁV-START Zrt., MÁV Gépészeti Zrt.) munkavállalói kapjanak fejenként nettó 250 ezer forintot a Máv Cargo privatizációs bevételéből, illetve - a megajánlott 6,9 százalék mellett - tíz százalékos többletbérfejlesztést kér a kiszervezett MÁV-társaságok (MÁV-START Zrt., MÁV-Trakció Zrt., MÁV Gépészet Zrt.) dolgozóinak.
A vasúttársaság ezzel szemben továbbra is kitart amellett, hogy a VDSZSZ Szolidaritás követeléseinek sem jogi, sem szakmai, sem gazdasági alapja nincsen, és a munkahelyek jövőbeni biztonságát veszélyezteti. A két fél között a tárgyalások ma 11 órától folytatódnak.
Mint ismert, a szakszervezet követelései alátámasztására február 1-jén már sztrájkot hirdetett: akkor hajnali három órától déli 12 óráig tartott az akció, aminek következtében az ország nagy részén gyakorlatilag megbénult a vasúti közlekedés.
Menedzsment Fórum