2p

A Sony veszteséggel zárta a márciussal véget ért üzleti évet. A japán óriáscég tizennégy nyereséges év után már másodszor zárt mínusszal.

Ugyanakkor a társaság csütörtöki közleménye szerint a helyzet javul; az üzemi eredmény 31,8 milliárd jen volt 2008/2009-ben, az egy évvel korábbi rekord nagyságú, 227,8 milliárd jen üzemi veszteség után.

Az adózás utáni veszteség az elemzői várakozásoknál kisebb, 40,8 milliárd jen lett. Egy évvel korában 98,9 milliárd jen adó utáni veszteséget szenvedett el az elsősorban fogyasztói elektronikai cikkek gyártásával foglalkozó társaság. A bevétel tovább apadt, 7 százalékkal 7,21 ezer milliárd jenre csökkent az egy évvel korábbi 13 százalékos visszaesés után.

A Sony 180 ezres alkalmazotti létszámát több mint tízezerrel mérsékelték, illetve csökkentették az 57 üzemből álló gyártási hálózatot. Összesen 330 milliárd jent kitevő költségcsökkentési programot indítottak el, aminek végrehajtásban már előre haladtak - közölte a társaság.

A Sony 2009-ben munkába állt új vezetése azzal számol, hogy a 2010/2011-es üzleti évben ismét nyereséges lesz a társaság, egyebek között a 3D-s televízió készülékek iránti érdeklődés várható növekedésének hatására. Az üzemi eredmény 160 milliárd jen, az adózott nyereség 50 milliárd jen, a bevétel 7,6 ezer milliárd jen lesz a várakozások szerint.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!