A veszteségsorozat negyedik negyedéve tartott, mert a világválság miatt a cég fő ügyfelei, a fuvarozó és az építőipari vállalatok kereslete világszerte megcsappant. A Volvo csoportnak 1,348 milliárd svéd koronás adó utáni vesztesége volt a tavalyi utolsó negyedévben, ezt az első negyedévben 4,223 milliárd svéd koronás, a második negyedben 5,564 milliárd koronás veszteség követte.
A harmadik negyedévben a nettó bevétel 30,5 százalékkal 48,483 milliárd koronára csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 69,781 milliárdhoz képest. Változatlan valutaárfolyamokkal számolva 39 százalékos volt a visszaesés. A tavalyi utolsó negyedben a bevétel 9 százalékkal, az idei első negyedben 27 százalékkal, a második negyedévben 33 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
A hiányt gyors eladósodással pótolták: az első félévben 30 milliárd svéd koronának megfelelő külső finanszírozást szereztek, jórészt kötvényekből. A harmadik negyedév végén a cég nettó adóssága 50,4 milliárd korona volt, 700 millióval kevesebb, mint az első félév végén. Jelentős költségcsökkentést is elértek, így a harmadik negyedévben az üzemi szintű veszteséget sikerült 3,286 milliárd koronára csökkenteni a második negyedévi 6,883 milliárdról. Az elemzők itt is nagyobb hiányra, 3,75 milliárdra számítottak a harmadik negyedről. Egy évvel korábban 3,177 milliárd koronás üzemi eredménye volt a Volvónak.
Az eladott teherautók száma az egy évvel korábbihoz képest Nyugat-Európában a harmadik negyedévben 59 százalékkal 7377-re, az első kilenc hónap átlagában 57 százalékkal 32 268-ra fogyatkozott, miközben a korábbi években kiugróan növekvő forgalmú Kelet-Európában a harmadik negyedben 84 százalékkal 982-re, az első kilenc hónap átlagában 85 százalékkal 3360-ra csökkent. A 2008 előtti években a kelet-európai országokban szaporodtak a Volvo eladásai a legjobban, és itt volt most a legnagyobb arányú a visszaesés is. Minden piacon csökkent az eladás éves összehasonlításban, összesen és átlagosan 51 százalékkal 27 616 teherautóra a harmadik negyedévben, illetve 53 százalékkal 89 513-ra az első kilenc hónap átlagában. A legjobb volt a helyzet Ázsiában, de még ott is 29 százalékkal kevesebb Volvo teherautó kelt el a harmadik negyedévben, mint egy évvel azelőtt.
A buszpiacon viszont javult a helyzet: az első kilenc hónap átlagában 6585 autóbuszt adott el a Volvo, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de a harmadik negyedben eladott 2351 busz már 11 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál.
A tavalyi egész évben az adózott eredmény 10,016 milliárd svéd korona volt, 33 százalékkal kevesebb a 2007-es 15,028 milliárdnál. A bevétel 6 százalékkal 303,667 milliárd koronára emelkedett 285,405 milliárdról.
Tavaly egész évben 28 126 teherautót adtak el Kelet-Európában, 4 százalékkal többet, mint 2007-ben. Nyugat-Európában 123 881 teherautóval stagnált az értékesítés, Észak-Amerikában 4 százalékkal 47 600-ra csökkent, ellenben Ázsiában 31 százalékkal 55 641-re, Dél-Amerikában 25 százalékkal 19 553-ra nőtt az eladott teherautók száma.
A Volvo csoport viszonylag régóta küszködik részben rajta kívül álló nehézségekkel. A tavalyi első félév hosszú idő óta először kitűnően sikerült, és erre a második félévben beütött a gazdasági világválság.
A Volvo előzőleg, 2007-ben még tovább szenvedte a környezetvédelmet - amely megdrágította termékeit - és a gazdasági növekedés nyugati lassulását, de az utolsó negyedévet már a vállalati átlag szintjén is megemelte az ázsiai és a kelet-európai piac. Egész évben 7,9 százalékkal 15,028 milliárd svéd koronára csökkent az adózott eredménye a 2006-os 16,318 milliárdról, a forgalom 10,3 százalékkal 285,405 milliárd svéd koronára gyarapodott.
MTI/Menedzsment Fórum