2p

A hétfői egyeztetésen sem született megállapodás a Budapest Airport (BA) és a szakszervezetek között az idei béremelés mértékéről. A tárgyalások szerdán folytatódnak.

A BA úgy látja, hogy nem lesz újabb sztrájk - mondta el Szollár Domokos, a társaság szóvivője az MTI-nek hétfőn.

Hozzátette: a menedzsment egy újabb megállapodás-tervezetet adott át valamennyi érdekképviseletnek, és szerdáig a BA is tanulmányozza a szakszervezetek felvetéseit.

Mint ismert, vasárnap délután négy óra és éjfél között sztrájkoltak Ferihegyen. Az akció nyomán a gépek átlagban egy-másfél órás késéssel közlekedtek, egy járatot pedig törölni kellett. Hétfő reggelre ismét helyreállt a forgalom.

5,5 százalékos emelést ajánlanak

A repülőtéri alkalmazottak munkabeszüntetését két szakszervezet (köztük a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete) hirdette meg, miután vasárnap délutánig nem tudtak megegyezni a béremelés mértékéről a BA vezetésével.

A szakszervezetek 9-10 százalékos követelésével szemben a munkáltató 6,2 százalékot ajánlott, ezt azonban hétfőn - a sztrájk miatt - a korábbi 5,5 százalékra csökkentette.

A BA egyébként még így is javított kiindulási ajánlatán, hiszen július elején, a bértárgyalások kezdetekor még 4,9 százalékos emelésre tett javaslatot - mind a saját dolgozókra, mind a BA száz százalékos tulajdonában lévő RÜK Kft. munkavállalóira vonatkozóan.

Érvelésük szerint az 5,5 százalékos ajánlat meghaladja a szakszervezetek többsége által aláírt, 2006. február 8-i megállapodásban foglaltakat. Az kimondja, hogy az alapbéremelés mértéke 2007-ben az előző évi infláció plusz egy százalék lesz. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2006-ban a havi átlagos infláció 3,9 százalék volt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!