2p

Nem közeledtek tovább az álláspontok a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a hétfői bértárgyaláson, így továbbra sincs megegyezés a bérek 2009-es emeléséről - közölték a szakszervezetek vezetői az MTI-vel.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője elmondta: a munkáltató ragaszkodik a múlt pénteken ajánlott 5 százalékos béremeléshez és a szakszervezetek sem kívánnak elmozdulni az általuk követelt 6 százalékról. Hozzátette, hogy a BKV által kínált megállapodás-csomag formájában nem kívánnak tárgyalni a kollektív szerződésről és egy esetleges létszámleépítésről sem, ezért továbbra is fenntartják a sztrájkfenyegetést.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a tárgyalások után azt mondta: az 1 százaléknyi különbség a követelés és a munkáltató ajánlata között nagyon kevés, ezért bízik abban, hogy a következő egyeztetésen erről a kérdésről meg tudnak egyezni.

Sem a kollektív szerződésről, sem a létszámleépítésről nem kívánnak most tárgyalni, mert ezek az ügyek "nem időszerűek". Közlése szerint a kollektív szerződésről később mindenképpen beszélni kell, mert az 2009 végén lejár, a leépítésről pedig csak az év közbeni szervezeti átszervezés után van értelme egyeztetéseket folytatni.

A tárgyalásokon részt vett a BKV vezérigazgatója, Kocsis István is. Az egyeztetések csütörtökön folytatódnak. A legutóbbi, pénteki tárgyalásokon a BKV egy százalékkal megemelte addigi 4 százalékos béremelési ajánlatát, amelyre válaszul a szakszervezetek egy százalékkal, 6 százalékra csökkentették követelésüket.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!