2p

Mobiltelefonokon is villámgyorsan el fognak terjedni az olyan szolgáltatások, amelyekkel a felhasználók tartalmat hozhatnak létre és oszthatnak meg másokkal. A kikapcsolódásnak ez a formája a hasonló szórakozási lehetőségek egynegyedét fogja kitenni a Nokia és a The Future Laboratory közös felmérése szerint.

A Nokia közölte, hogy tíz technológiához értő 16 és 35 év közötti mobilfelhasználóból közel három bloggolt már, és közel ugyanennyi látogatott meg közösségi portált. Hozzátette, hogy az ilyen tartalmak jelentős részét mobiltelefonon érik el. A finn mobilcég felmérése szerint a felhasználók egyre több saját tartalommal jelennek meg a jövőben - írja az Emarketer internetes szaklap.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a szórakoztató tartalmak egynegyedét a felhasználók fogják létrehozni öt éven belül - mondta Mark Selby, a Nokia elnökhelyettese. Különböző tartalmak „cirkulálnak” majd a barátok között, akik földrajzilag legyenek egymástól akár távol vagy közel, a csoport szórakozásának részévé válhatnak.

Néhányan már elindítottak olyan szolgáltatást, amellyel a felhasználók tartalmakat hoznak létre mobiltelefonon, és számos cég tervezi ugyanezt. A MySpace amerikai közösségi oldal már elérhető az Egyesült Államokban néhány mobilszolgáltatónál ez év februárjától. Európában az O2 mobilszolgáltató elindította a YouTube-hoz hasonló videófeltöltő oldalt LookAtMe néven, amelyen bármely felhasználó által feltöltött tartalom letölthető és elérhető.

Az olyan szolgáltatások mint a fényképes üzenet, illetve a felhasználó által létrehozott tartalmak és a közösségi portálok az M:Metrics tavaly decemberben nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint Európában népszerűbbek, mint az USA-ban.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!