2p

Trócsányi László igazságügyi miniszter a taxisrendelet mielőbbi elfogadásában érdekelt - közölte szerdán az MTI-vel az igazságügyi tárca sajtófőnöke.

Kaleta Gábor Metál Zoltánnak, az Országos Taxis Szövetség elnökének arra a keddi sajtónyilatkozatára reagált, amely szerint gyanús, hogy az Uber Hungary kézbesítési megbízottja éppen a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda, amelynek Trócsányi László igazságügyi miniszter is a tagja.

A sajtófőnök hangsúlyozta: nem az Igazságügyi Minisztérium (IM) hatásköre a taxisrendelet előkészítése, a jogalkotásért általános felelősséget viselő tárca ugyanakkor minden szakmai segítséget megad a kormányrendelet előkészítéséért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a jogszabályt mielőbb el lehessen fogadni.

Trócsányi László miniszter egyébként az említett ügyvédi irodában 2007 óta folyamatosan szünetelteti tagságát - tette hozzá. A taxis érdekképviselet által a miniszterelnöknek írt levél másolatban megkapta Trócsányi László is, ha az érdekképviselet vagy a vezetője konzultálni szeretne a tárcával, készséggel fogadják - mondta Kaleta Gábor.

A taxis és fuvarszervező érdekképviseletek azt kifogásolják, hogy a kormány februárra ígérte az új taxisrendelet elfogadását, de ez a mai napig nem történt meg, ezért levelet írtak a miniszterelnöknek. Azt szeretnék, ha kihirdetnék a kormányrendeletet, amely egységes ellenőrzést biztosítana a piac felett. Szerintük ez azért sürgető, mert új szereplő jelent meg a piacon: az Uber nevű mobilalkalmazást komoly veszélynek tartják.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!