3p

Ki ne találkozott volna már azzal a helyzettel, amikor Szilveszter éjfélkor azokat a szeretteit illetve barátait, akik épp nem abban a buliban vettek részt, ami épp akkor a világ legszuperebb helyének bizonyult? A telefonok ilyenkor általában nem működnek, túlterheltség miatt. A mobiltársaságok pedig évről évre az átlagosnál több berendezéssel készülnek a rohamra. Mfor.hu háttér.

Lehet, hogy idén is így járunk (Mfor-montázs)

Mint minden évben, idén is pluszkapacitások üzembeállításával készülnek a mobilszolgáltatók a Szilveszter napján tapasztalható rohamra. A hang és SMS, sőt az MMS forgalom is jelentősen megnő ilyenkor. "A 2006-os adatok alapján az éves SMS forgalom átlagosan 0,27 százaléka esett egy naptári napra. Ez a szám december 24.-én 1,45 százalék, szilveszterkor pedig 1,3 százalék volt" - mondta az mfor.hu-nak Dr. Majorosi Emese a Pannon sajtó- és információs igazgatója.

A T-Mobile friss adatai alapján idén sem volt ez másképp: December 24-én közel hétszer több SMS-t és ötször annyi MMS-t küldtek a T-Mobile-osok, mint egy átlagos hétköznapon. A háromnapos ünnep során az ügyfelek által küldött SMS-ek száma meghaladta a 18 milliót. December 24-én óránként átlagosan félmillió üzenet indult útjára, természetesen csúcsidőben ez a szám meghaladta a milliós nagyságrendet is.

Hasonló rohamra számít a cég Szilveszterkor is. A Pannon és a T-Mobile ezért - hasonlóan a karácsonyhoz - kiemelten készül az ünnepi rohamra. "T-Mobile hálózatában a szükséges kapacitásokat az elmúlt évekhez hasonlóan megtöbbszörözte, így az üzenetek zökkenőmentesen jutottak el a címzettekhez. Szilveszterkor is így lesz" - közölte a cég. A Pannonnál a másodpercenkénti képüzenet (MMS)-áteresztő képességet az év közben alkalmazott több mint 280 százalékára bővítették, és a társszolgáltatók felé is növelték a sávszélességet.

A mobilszolgáltatók bevételei egyébként nem ugranak meg olyan mértékben az év utolsó időszakában, mint ahogy azt az átlagfelhasználók januári telefonszámlájuk alapján gondolnák. A T-Mobile nem árult adatokat, a Pannonnál viszont elmondták, hogy Az egész éves SMS bevételnek több mint 2 százalékát adja a karácsonyi (december 24-27.) és szintén több mint 2 százalékát a szilveszteri forgalom.

A mobilinternet kapcsán is optimisták a szolgáltatók

Az idei évben terjedt el jelentősebb mértékben a mobilinternet, úgyhogy azok is izgulhatnak, akik nem buliznak, vagy épp a parti egy-egy mókás jelentet próbálják a weben közzétenni. A mobilszolgáltatók azonban ebből a szempontból is optimisták: "egész nyugodtan lehet mobilnetezni is szilveszterkor is" - kaptuk a választ a T-Mobile-tól. A Pannonál is azt mondták, hogy nem lesz fennakadás a mobilinternet-szolgáltatásban.

A Vodafone-nál úgy fogalmaztak, hogy a 3G szolgáltatás elérhetősége elsősorban a szilveszteri internetezési hajlandóságtól függ. Amennyiben az átlagosnál sokkal többen próbálnak netezni, illetve a szokásostól élénkebb lesz a 3G hangforgalom, előfordulhat, hogy a letöltési sebességek csökkennek - árnyalták a képet a cégnél.

A szilveszteri mobilozással kapcsolatban azonban minden bizonnyal általánosnak tekinthető az a szabály, hogy a nagyon fontos újévi jókívánságot - akár szöveges, képes vagy hangos üzenetről van szó - nem érdemes pont éjfélre időzíteni. Akkorra ugyanis már nem biztos, hogy csak a kapcsolat, hanem az általunk közölni kívánt üzenet minősége is súlyos károkat szenvedhet.

LNG.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!