1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A légiközlekedési szektor túl van a legrosszabb időszakon, amit a júniusi látványos növekedés is alátámaszt - áll a szektor nemzetközi szövetségének jelentésében.

A légiközlekedési szektor túl van a legrosszabb időszakon, amit a júniusi látványos növekedés is alátámaszt – áll a szektor nemzetközi szövetségének jelentésében.

Az International Air Transport Association (IATA) adatai szerint a Sars vírus és az iraki háború 6,5 milliárd dollárnyi kárt okozott a szektornak. Ebből a becslések szerint mintegy 4 milliárd irható az atipikus tüdőgyulladás számlájára.

Mint a szervezet vezetője Giovanni Bisignani megjegyezte, a légiközlekedés júniusban ismét magára talált, noha annak a hónapnak a számai is jelentősen elmaradnak a korábbi évek adataitól. Míg májusban ugyanis 21 százalékkal kevesebben repültek, mint a bázisidőszakban, addig júniusban már csak 11 százalékkal kevesebben emelkedtek a levegőbe. A legrosszabbon túl vagyunk vélte Giovanni Bisignani, de még hosszú út vezet a szektor teljes gyógyulásához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!