2p

Észak-Magyarországon 61 pályázó szervezet, összesen 90 millió forintot használhat fel az észak-magyarországi turisztikai célelőirányzatból idegenforgalmi rendezvényekre és marketingre - jelentette be Nagy Imre, az Észak-Magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke hétfőn Egerben.

A keretből 66 millió forint jut rendezvényekre, 24 millió pedig marketing célokra; utóbbi összeget az eredetileg 20 millió forintra tervezett kerethez képest megemelte a testület - közölte Nagy Imre. Ugyanakkor kikötötték, hogy a rendezvényszervezésre elnyert összeg egy részét a rendezvény marketingjére kell fordítaniuk a nyerteseknek - tette hozzá.

Az elnök elmondta, hogy országos jelentőségű idegenforgalmi rendezvényekre hárommillió, regionális szintű fesztiválok megtartására kétmillió forintot nyerhettek a pályázók. Kistérségi rendezvények esetében pedig egymillió forint volt a határ. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 27, Hevesből 25, Nógrádból pedig 9 kandidáló pályázatát fogadta el a testület - tette hozzá.

Nagy Imre kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy tavaly ennek az összegnek a duplája állt rendelkezésre a regionális turisztikai célelőirányzatban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy arányaiban egy régió sem költ a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjaiból annyi pénzt turizmus-fejlesztésre, mint Észak-Magyarország. Ez azt jelenti, hogy a Regionális Operatív Programban rendelkezésre álló, mintegy 270 milliárd forintból 60 milliárd forint jut hét év alatt az idegenforgalomnak. Az első két évben ebből már 10 milliárd forint fel is használható - szögezte le.

A pályázatokat a bizottság döntését megelőzően a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. dolgozta fel. A bizottság határozata csupán javaslat, azt jóvá kell hagynia a turisztikai államtitkárságnak - közölték a sajtótájékoztatón.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!