3p

Várhatóan mintegy 500 milliárd forint kifizetése történik meg 2008-ban az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) és az I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I.NFT) keretében - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter hozzátette: a 2007. évi tapasztalatok alapján minden egy forint támogatás három forintnyi beruházást jelent. A 2007-től 2013-ig szóló európai uniós támogatások első évében, 2007-ben 62 lezárt pályázaton 3089 projekt kapott támogatást 82,5 milliárd forint értékben. Az első kifizetések már meg is történtek, elsőként az Európai Unióban. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az uniós pályázatokon utófinanszírozás van, a beruházás megvalósulása után fizetik ki a támogatás összegét.

Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv 2008. december 31-én lezárul. A miniszter felhívja a még folyamatban lévő projektek gazdáinak figyelmét arra, hogy eddig az időpontig be kell fejezni a beruházást, különben a támogatás összegét vissza kell fizetni.

Ebben az évben várhatóan 150 pályázatot írnak ki az ÚMFT keretében. Ugyanakkor megkezdődnek a határon átnyúló fejlesztések. Magyarország hét határmenti, két transznacionális és négy interregionális programban vesz részt, összesen 682 millió euró (mintegy 150 milliárd forint) értékben.

Bajnai Gordon elmondta: 2007-ben 340 kiemelt projektet nevesítettek 1630 milliárd forint támogatással. Ebben az évben a tervek szerint megkötik a támogatási szerződéseket és megkezdődhetnek az építkezések. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nagyprojektek megvalósítására szánt idő kétharmada az előkészítés, egyharmada a tényleges megvalósítás. Gyorsítani kell az előkészítést, de csak nagyon jól előkészített projekttel érdemes pályázni, ami nagyon jól előkészített - tette hozzá.

Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy jelentős befektetői érdeklődés van a magyarországi turizmusba azon túl, hogy uniós forrásból 300 milliárd forint áll rendelkezésre az idegenforgalom fejlesztésére. Több száz, de akár milliárd eurós nagyságrendű befektetői érdeklődésről beszélt Bajnai Gordon, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta: külföldi szakmai befektetők komplex idegenforgalmi beruházásokat valósítanának meg elsősorban vidéken és a Balaton környékén. Ezek eredményeként nagyságrendekkel nőhetne a turisták száma, ami 2007-ben 7,4 millió volt.

A miniszter az elmúlt év eredményeit összegezve közölte: az ÚMFT keretében 185 pályázatot írtak ki 1350 milliárd forint uniós forrással, amire 8634 projekt érkezett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!