A miniszter elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány felügyelő kuratóriumának szerdai döntése alapján minden huszonötödik megvásárolt üdülési csekk pályázóknak jut. Összesen 2,5 milliárd forint értékben juthatnak üdülési csekkhez a rászorulók - tette hozzá.
Karácsony Mihály, az alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a számítások szerint 100 ezer ember juthat majd így üdülési csekkhez a négy célcsoportból, a nyugdíjasok, a fogyatékosok, a többgyermekes családok és a szakmunkástanulók közül.
Az elnök rámutatott: idén másfél millió ember kapott üdülési csekket, de azt nem csak egyes személyek, családok is használhatják, így összesen hatmillióan élvezhették a csekk előnyeit. Az üdülési csekkből idén 28 milliárd forintnyit forgalmaztak - tette hozzá. A Megújuló Emberért díjat 10 nagyvállalat kapta: a MÁV Zrt., a Mol Nyrt., a Magyar Posta Zrt., az ISD Dunaferr, a Nokia Komárom Kft., és az Audi Hungaria Motor Kft.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Magyar Televízió Zrt. és a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által alapított díjat megkapta még a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Paksi Atomerőmű Zrt., a Magyar Közút Kht, és a Flextronics International Kft. Az öt éve alapított díjat olyan gazdálkodó szervezetek kapják, akik legtöbbet tettek a munkavállalóik életminőségének javításáért.