2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Tizenkilenc Volán-társaság megbízásából a budapesti székhelyű Autóbusz-Invest Kft. 147 darab 12 méter hosszú, kéttengelyes, elővárosi szóló autóbusz beszerzésére írt ki közbeszerzési pályázatot. A járműveket 2009. március végéig kell leszállítania és üzembe helyeznie a nyertes pályázónak, számol be a Napi Gazdaság.

Az elképzelések szerint a pécsi Pannon Volán Zrt.-nek 15 busz jut, míg a többi cég nagyjából egyenlő arányban részesül az új járművekből. Pécs 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz, addigra a közlekedési társaság is megújult elővárosi járműparkkal szeretne az utazóközönség rendelkezésére állni.

A nyílt közbeszerzési eljárásra augusztus 21-éig lehet ajánlatot benyújtani. Olyan cégek pályázhatnak, amelyek előző három évi (2005-2007) teljes forgalma eléri legalább a nettó ötmilliárd forintot, és ezen belül az új, szóló autóbusz szállítására vonatkozó forgalma a nettó 2,5 milliárdot.

Az ajánlattevőknek rendelkezniük kell a megajánlott busztípus javítására felhatalmazott márkaszervizzel is. Az ajánlatok értékelésekor a buszok ára mellett - többek közt - figyelembe veszik az üzemeltetési költségeket, a fogyasztást, a várható élettartamot, a szállítható személyek számát, a karbantartási költségeket és a korrózióállóságot is, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!