2p

Sikeresen fejeződött be 35, többszörösen hátrányos helyzetű, zömében értelmi fogyatékos ember visszavezetése a munkaerőpiacra annak az uniós támogatással megvalósult programnak az eredményeként, amely mostantól modellként szolgálhat az önkormányzatok számára - közölte a módszert kidolgozó civil szervezet helyettes ügyvezetője szerdán.

Hermann Judit, a csobánkai székhelyű Irmák - szociális szolgáltató közhasznú társaság - szakembere elmondta: Pest megyében hozzávetően háromszázezer szegénységben élő embert tartanak számon, közülük több tízezren valamilyen fogyatékosság következtében többszörösen hátrányos helyzetben vannak, és döntő többségük jó ideje kiszorult a munkaerőpiacról. Egy-egy ilyen ember intézeti ellátása évi nyolcszázezer forintjába kerül az államnak - tett hozzá.

A csaknem ötszáz fogyatékos, hátrányos helyzetű emberről gondoskodó Irmák, a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében két évvel ezelőtt 146 millió forintot  elnyert európai uniós pályázat alapján, egy maga által kidolgozott projekttel látott hozzá a 35 fogyatékos ember képzéséhez. Főként a kertészet és a biokertészet szakmai fogásait sajátították el az erre kiválasztott asszonyok és férfiak. A kétéves képzés eredményeként közülük harmincan már visszakerültek a munkaerőpiacra, állást kaptak, és képesek az önálló egzisztencia megteremtésére - mondta a szakember.

A sikeres modell iránt máris több önkormányzat érdeklődik. Saját településükön a közmunka programhoz kapcsolódva kívánják átvenni az Irmák programját, hogy ezzel enyhítsenek a helyi szociális feszültségeken - hangsúlyozta Hermann Judit.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!