2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Állami és önkormányzati beruházásban újították fel az aprócska Ilovik-sziget hajókikötőjét, Solta szigetén új kompkikötőt és 50 férőhelyes horgonyzóhelyet épített egy német beruházó, Sibenikben pedig török tulajdonban nyílt meg Horvátország első, óriásjachtoknak szánt kikötője.

A horvát közlekedési minisztérium közlése szerint 5,6 millió kuna (mintegy 220 millió forint) ráfordítással, nagyobb részt állami és önkormányzati forrásból újították fel az alig 80 lakosú Ilovik kikötőjét. A Losinjtól 1,5 kilométerre, délre fekvő szigettel megteremtették az állandó és gyors összeköttetést is, így az eddigi két óra helyett mindössze öt percre rövidül a szigetre vezető hajóút ideje.

A Solta-szigeti Maslinicában szintén nemrégiben adták át a 4 millió euróból kialakított, német tulajdonban lévő új kikötőt. Az 50 férőhelyes - 10 óriáshajót is befogadni képes - horgonyzóhelyet alkalmassá tették kompok és katamaránok kikötésére, s 120 méter hosszan új tengerparti sétányt is kialakítottak - közölte honlapján a Horvát Idegenforgalmi Közösség.

A Slobodna Dalmacija napilap arról számolt be, hogy Sibenikben nyílt meg Horvátország első olyan kikötője, amelyet kifejezetten az óriásjachtok számára építettek. A 18 millió euróból megvalósított Marina Mandalina török tulajdonban van, akárcsak Sukosan és Zadar jachtkikötője.

A sibeniki terület az Osztrák-Magyar Monarchia idejétől egészen mostanáig zárt katonai zóna volt. Összesen 79 horgonyzóhelyet alakítottak itt ki, és akár 150 méter hosszú úszó palotákat is fogadni tudnak. Az első bérlő a szerb származású milliárdos Philip Zepter, aki 50 méteres jachtjának vásárolt egész éves engedélyt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!