A megváltozott működési megoldás tükrözi a tavaly bevezetett nemzetközi bankcsoport irányítási modellt, egyben növeli a működési és költséghatékonyságot - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
A változás előtt területi, infrastrukturális, üzleti és fióksűrűségi szempontok alapján modellezték a bank szakemberei a lehetőségeket. Adottságként vették figyelembe az eddigi információtechnológiai fejlesztések révén keletkező centralizációs lehetőségeket - mondta Pongrácz Antal.
Szavai szerint az előbbiek alapozták meg a döntést, amely szerint az eddigi nyolc helyett öt régió fogja össze a legnagyobb hazai bankfiókhálózatot, és markánsabbá válik a lakossági és a kereskedelmi banki divízió közvetlen szakmai irányítása.
Az öt régió profitcentrumként működik, ez évtől budapesti, debreceni, győri, kecskeméti és pécsi központtal, olyan korszerű, ügyfélközpontú értékesítési módszertani háttérrel, amely a várakozások szerint hatékonyan támogatja a bankcsoport vezető pozíciójának megőrzését az egyre erőteljesebb bankpiaci versenyben - hangsúlyozta az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Részesedés-vásárlások
Az OTP Bank a 2007. december 21-én kötött adásvételi szerződés alapján részesedést és üzletrészt vásárolt az OTP Garancia Biztosítótól - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Az OTP Bank megvásárolta az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. 2,34 százalékos részvénycsomagját, amellyel részesedése a társaságban 96,81 százalékról 99,15 százalékra emelkedett. Az OTP megvásárolta továbbá az OTP Travel Kft. 36,11 százalékos üzletrészét, így tulajdoni hányada 63,89 százalékról 100 százalékra nőtt.