A főosztályvezető által "konszenzusos paraméterkönyvnek" nevezett dokumentumban foglaltak szerint szeptembertől 35 autóbusszal és tíz trolibusszal kevesebb közlekedne a fővárosban.
A tervezet kialakításakor az egyik legfontosabb szempont a viszonylatok összehangolása volt, mint például a Deák Ferenc téri metrók indulásának és érkezésének egyeztetése, vagy a 6-os és a 9-es autóbuszok vonalainak összekötése, amellyel így egyetlen, húsz kilométeres útvonalon teremtenének összeköttetést Óbuda és Kőbánya között - részletezte a főosztályvezető.
Jelentősebb változásokra a XXII. kerületben is lehet számítani, ahol "új viszonylatokat tártak fel", így például a Háros utcában is lesznek megállóhelyek.
Az új tervezetben járműbeszerzéssel nem számolnak, inkább átcsoportosításokkal bővítenék az alacsonypadlós autóbuszokkal lefedett útvonalakat - mutatott rá Budai László.
A legújabb tervezetet május 28-án tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága, amely az előző mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást tartalmazó paraméterkönyvet további finomításra és egyeztetésre legutóbb nem fogadta el.
A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy az új paraméterkönyv-tervezetet "intenzív egyeztetés-sorozattal alakították ki: a cég vezetősége a dokumentum kialakításába bevont civil, önkormányzati és szakszervezeti képviselőket is."