A Ford és a Microsoft által kifejlesztett Sync rendszerrel a sofőr gond nélkül csatlakozhat mobiltelefonjához, mp3-lejátszójához, vagy az autó egyéb berendezéseihez - értesült az Adage.com.
A Ford kizárólag 2008-ban teszi elérhetővé a Syncet - mondta Mark Fields, az amerikai Ford elnöke a Nemzetközi Észak-Amerikai Autókiállításon. A Sync az összes 2008-as Ford Focuson, illetve 11 másik, 2007-es Ford modellen, Lincolnon és Mercuryn is elérhető lesz.
Fields szerint a Sync hangvezérlési képessége lehetővé teszi, hogy a kezek szabadon maradjanak tárcsázás közben. Továbbá három féle tárcsázási lehetőséget biztosít angolul, spanyolul és franciául. A Sync el tud olvasni szöveges üzeneteket és csatlakozni tud többek közt az iPodra és más mp3-lejátszókra.
A sofőr utasítása alapján a rendszer előadó, album, a szám címe vagy műfaj alapján tud számot választani. Több mint 6 mobiltelefont csatlakoztathatunk a Synchez.
Bill Gates, a Microsoft elnöke élő videokapcsolással jelentkezett be a Ford sajtótájékoztatójára Las Vegasból, a CES-ről: "A Fordnak és a Microsoftnak egyezik a jövőképe, ahol az autóvezetők biztonságosan beszélhetnek telefonon, juthatnak információhoz és a szórakozhatnak, miközben figyelnek a vezetésbiztonságra. A Sync forradalmasítani fogja a vezetési élményt egy egyszerű rendszer által, mellyel intelligensen csatlakoztatható többek közt a mobiltelefon és a zenelejátszó."
Todd Turner, a CarConcepts autótanácsadó elnöke szerint a Sync a GM OnStar kommunikációs rendszerének alkonyát jelzi, már csak azért is, mert itt nincs havidíj, mint az OnStar esetében.