A Road Parcel Szállítmányozási Kft. Bejelentése szerint 2006. decemberétől Kis Lászlót nevezte ki a vállalat logisztikai vezetőjének. A 24 éves szakember, a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte diplomáját. Pályája kezdetén a vendéglátóiparban dolgozott, 2002-ben került a Road Parcel Kft-hez, adatrögzítő és elszámoló munkakörbe. Feladatának elvégzéséhez nagyfokú precizitásra és gondosságra, s a raktározási folyamat teljes körű ismeretére volt szükség.
2005 januárjától Kis László a cég logisztikai asszisztensévé lépett elő, közvetlenül a logisztikai vezető munkáját segítette. Hozzá tartozott az ügyfelekkel való kapcsolattartás (reklamációk és az árufelvétellel kapcsolatos problémák kezelése, egy-egy új ügyfél beillesztése a Road Parcel már kialakult rendszerébe). Kis László lett egyúttal a Road Parcel egyik kiemelt ügyfelének, a Cemelognak a személyes kapcsolattartója, a gyógyszeripari logisztikával foglalkozó cég 2004 decembere óta működik együtt a Road Parcellal.
Logisztikai vezetőként új feladatok is várnak rá: felel a teljes éjszakai operáció működtetéséért, azaz a központi depóban mintegy harminc ember irányításáért, emellett kapcsolatot tart a Road Parcel alvállalkozóival, futáraival, biztosítja a cég üzemképességét, koordinálja a cég karbantartással kapcsolatos tennivalóit.
További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.